Bese Gergő videót közölt, bocsánatot kért
A papi szolgálat alól felfüggesztett Bese egy közleményt is küldött a 777-nek, amit változtatás nélkül közlünk.
A papi szolgálat alól felfüggesztett Bese egy közleményt is küldött a 777-nek, amit változtatás nélkül közlünk.

A plébános reménykedik abban, hogy a jóérzésű emberek, hívők és nem hívők egyaránt, felemelik a szavukat a botrányos műsor ellen.

A Magyar Ateista Társaság szerint a dunavecsei Mária-szobor egy agresszív kisebbség provokációja.

Dobrev Klára Miskolcon arról beszélt, hogy az oktatás állami feladat, az intézményeket pedig visszaadná az önkormányzatoknak.

„A katolikus egyház értékei úgy viszonyulnak a modern világhoz, mintha teljes gázzal haladnánk a forgalommal szemben az autópályán.”

Bese Gergő: Megmutatjuk, hogy a világban nem a deviancia az irányadó.

Bese Gergő atya szerint a halloween ünnepét nem üldözni kellene, hanem kihasználni a benne lévő lehetőségeket.

A jövő csütörtöki rendezvényen a dunavecsei plébánossal beszélget Vágvölgyi Gergely, a Mandiner főmunkatársa.

A bűnözés, az alkohol, a kábítószerek, a pornófüggőség komolyan veszélyezteti a fiatalokat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Olyan területen látnak el szolgálatot, amely erdős vagy nehezen megközelíthető.

A bűncselekmény 18 óra körül történhetett.

A Nobel-díjas kutatóbiológus mindig büszke volt arra, hogy a JATE-n tanult.

Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.

A Majdan téren összegyűlt emberek korrupcióellenes jelszavakat skandáltak, és az ukrán elnök lemondását követelték.

A miniszterelnök Mathias Döpfnernek, az Axel Springer lapkiadó vállalat vezérigazgatójának adott interjúban hangsúlyozta: az Európai Unió békeprojektből háborús projektté vált, Donald Trump amerikai elnök viszont a béke embere.

Az orosz elnök határozott lépést tett.

Noha Románia vezetett, de miután kiállították egy játékosát, 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovina otthonában.

Az olasz és a spanyol klasszis is magabiztosan nyerte meg a maga elődöntőjét.

A baloldali kormány kétségbeesett intézkedésekkel próbálja menteni magát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.