A kormánytagok elárulták, kit hívnának fel segítségül a Legyen ön is milliomosban + videó
Az egyik miniszter a ChatGPT mellett tette le a voksát.
Az egyik miniszter a ChatGPT mellett tette le a voksát.
Fontos témák szerepelnek a kormányülés napirendjén.
Fontos, hogy mindenki tudjon arról, hova fordulhat, ha bajba kerül, ha áldozattá válik, mert van segítség.
IM: Erős a gyanú, hogy a Magyar Bírói Egyesület tüntetése színtiszta kormányellenes politikai akció.
Egy 2017-ben megszületett kormánydöntésnek köszönhető 5,8 milliárd forintos keretből egymás után újulnak meg kisebb-nagyobb épületek a szociális intézményben.
Tuzson Bence hangsúlyozta: A bűncselekmények áldozatait segíteni kell.
Folyamatos a nyomás a patriótákon.
– Olyan szervezetünk van nekünk, jogászoknak, mely képes összekapcsolni egymással a hivatásrendeket, illetve korosztályokat – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter.
Az igazságügyi miniszter a vajdasági magyarokkal ünnepelte az államalapítást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A helyzet egyre romlik Erzsébetvárosban.
Magyar Péter emberei az erdélyi magyarság vezetőit gázkamrát működtető zsidókhoz hasonlították.
A Tisza Párt adót emelne egy választási győzelem esetén, a kormány erről kéri ki a magyarok véleményét.
A 93 százalékos béremelés sokakat csábított vissza a tanári pályára.
A voksolás eredménye szerint az ellenzéki ANO a szavazatok 34,51 százalékát szerezte meg.
A demokraták igyekeznek akadályozni az elnök rendcsinálási törekvéseit.
Felháborító jelenetek zajlottak a városban: az U Kolozsvár drukkerei letépték egy házról a magyar és a székely zászlót, majd elmenekültek.
Puzsér Róbert barátai és üzletfelei eredetileg megbékélés menetet terveztek mára, azonban az események elsodorták ezt a nemes ötletet.
"Our patriot friends, Georgian Dream (GD), won first place by a landslide in the municipal elections. Bravo!" wrote Peter Szijjarto.
Az ökölbe szorított kéz évtizedek óta az agresszív baloldali és radikális mozgalmak egyik legfontosabb szimbóluma.
Arina Szabalenka elmondta, hogyan éli meg a szörnyű üzeneteket, és mit tesz ellene.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.