Kálomista zseniális jobbegyenest vitt be Hann Endrének
Győzött az igazság.
Győzött az igazság.
A Medián közvélemény-kutató intézet vezetője a Facebook-oldalán fakadt ki, miután pert vesztett Kálomista Gáborral szemben.
Benyújtotta fellebbezését Kálomista Gábor, az ElkXrtuk című film producere.
A Megafilm tulajdonos-producere szerint Hann Endre nem is látta azt a filmet, amit perel.
Nem derült ki, hogy melyik írásunkkal volt baja a tekintetes bizottságnak.
Hallgatnak a jogvédő szervezetek, pedig a művészi szabadság a tét.
Egyesek úgy látták, hogy az ElkXrtuk oknyomozó dokumentumfilmként dolgozza fel a 2006-os rendőrterrort.
Játékfilmen még sosem kérték számon bíróság előtt a személyiségi jogok megsértését.
A korábbi baloldali kormányokat kiszolgáló közvélemény-kutató cég vezetője sérelmi díjat követel, de Kálomista Gábor producer szerint abszurd a személyiségi jogsértés számonkérése egy fikciós filmen, amilyen az Elkxrtuk.
Lapunk értesülése szerint a vetítés átütemezésére az eredeti megállapodás pontosítása miatt került sor.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Márquez nyerte a MotoGP Magyar Nagydíjat a Balaton Parkban, ezzel sorozatban hetedik futamgyőzelmét aratta.
A kultúráért és innovációért felelős miniszter a Néprajzi Múzeum Székelyek című kiállításának utolsó kurátori tárlatvezetésén kiemelte: székelyek és magyarok összetartoznak, így őrzik, védik identitásukat.
Egy emberre gyanakszanak.
Mi lesz, ha akad majd egy szülő, aki nem viseli el tovább ezeket, és megkeresi az elkövetőket egy jó hatlövetűvel?
Illegális klánok, iszlamista óvodák és patriarchális struktúrák: Neukölln integrációs megbízottja, Güner Balci veszélyes keverékről figyelmeztet, amely a bűnözésből és a vallási befolyásból áll.
Zelenszkij kijelentette, hogy Ukrajna nem köt elvtelen kompromisszumokat.
Hiába állt ellen a nyilasoknak és mentett meg csaknem ötvenezer zsidót a deportálástól, a kommunistáktól sem kapott megbecsülést.
A Tisza Párt elnökének a tyúkszemére léptek.
Illegális klánok, iszlamista óvodák és patriarchális struktúrák: Neukölln integrációs megbízottja, Güner Balci veszélyes keverékről figyelmeztet, amely a bűnözésből és a vallási befolyásból áll.
Zelenszkij kijelentette, hogy Ukrajna nem köt elvtelen kompromisszumokat.
Hiába állt ellen a nyilasoknak és mentett meg csaknem ötvenezer zsidót a deportálástól, a kommunistáktól sem kapott megbecsülést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.