Van, ugye, a való világ. Háború, szankciók, amelyek visszafelé sülnek el, s lesz majd sírás és fogcsikorgatás télen a hideg, sötét lakásokban. Aztán pedig van a buborék, amelyben úgy tartják: a háborút Orbán Viktor robbantotta ki Putyinnal konspirálva, és a magyarországi inflációnak semmi köze a szankciókhoz meg a különleges katonai műveletekhez, az az Orbán-kormány tehetetlensége miatt szakadt ránk, mert ElkXrták.
Nos, valami hasonló jellemzi az ElkXrtuk című film miatti különleges jogi műveletet, a pört. Mert hát Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató cég vezetője pert indított a politikai krimit gyártó Megafilm Kft. ellen. Politikai krimi, azaz játékfilm, nem dokumentumfilm. Színészek eljátszanak egy történetet, eljátszanak szerepeket, írók által elképzelt figurákat. Szokás ez régóta, hogy játszásiból egymásra lőnek a mozivásznon, mi sajnáljuk azt, aki rajtaveszít, tán meg is könnyezzük, de hétesztendős korunktól fogva nem hisszük el, hogy tényleg meghalt.
Egyesek a valótlanság buborékjából kilesve úgy látták, hogy az ElkXrtuk egyfajta oknyomozó dokumentumfilmként – ahogy ma szokás, játékfilmes eszközökkel megelevenített jelenetekkel – dolgozza fel a 2006-os őszi brutális rendőrterrort, amikor az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján a kormány rálövetett saját állampolgáraira. Meglehet, a liberálkommunista kabinet így ünnepelt mint a szovjet tankok támogatásával megalakult Magyar Szocialista Munkáspárt utódszervezete. Az 1956–57-es véres megtorlásban szerzett elévülhetetlen érdemeiért cserében kiutalták a Szemlőhegy utca 42. szám alatti villa földszintjét a rettegett koncepciós bírónak, Jahner-Bakos Mihálynak, az első emeletet pedig Apró Antalnak. Onnan nézegetett ki, mint valami buborékból Apró Piroska veje, Gyurcsány Ferenc 2006-ban.
Ezt a kinézegetést csupán mint fikciót írtam le, s elhatárolódom a véleményemtől, miként tette azt egykor Draskovics Tibor a sajátjától. Ellenben Hann Endre nem fikciónak, hanem dokumentarista rögvalóságnak tartja az ElkXrtukat. Talán az ő köreikbe tartozók retinájába egy életre beleégett a szovjet minta, ahol Szergej Eisenstein Októberjét, a Téli-palota ott megjelenített ostromát mint történelmi dokumentumfilmet kezelték. Netán az amerikai minta, mert az Egyesült Államok a westernfilmekkel hamisított új múltat magának. Tudniillik a valóságban a cowboyok több mint negyede fekete bőrű vagy – píszín fogalmazva – afroamerikai volt, a Téli Palotát pedig sosem ostromolták, hiszen nem őrizte senki, abban ugyanis hadikórház működött női ápolókkal és kadétokkal. Nem lesz könnyű a buborékban a pálfordulás, amiért az egykor haladár ruszkik agresszorok lettek, az elfeledett feketék pedig korunk hősei.
A lényeg egy régi magyar mondásból olvasható ki: akinek nem inge, ne vegye magára. Az inget Hann Endre magára vette, amint magára ismert a közvélemény-kutatásokat meghamisító, kormányzati és pártérdekeket kiszolgáló figurában, akinek a tudományosságnál sokkal fontosabb a karrier és a minél több pénz. Meglehet, ezért ajánlott először peren kívüli egyezséget, hogy egyezkedjenek már valami kis vagy nem is olyan kis kárpótlásról. Egész pontosan hárommillió forint sérelmi díjról. Már megint az a büdös pénz, akár a filmben. A játékfilmben. Nos, Hann Endre tényleg szerepel majd egy filmben. Egy dokumentumfilmben. Mert Kálomista Gábor dokumentumfilmet forgat a perről.
Borítókép: Hann Endre (Fotó: MTI/Demecs Zsolt)
