Rejtélyes ügy borzolja a kedélyeket Pécsen, fák nőttek ki az aszfaltjárdából + fotó
A járda kellős közepére került két fa Pécsett.
A járda kellős közepére került két fa Pécsett.

A faültető akcióban 2011 óta 2600 fát ültettek el az önkéntesek.

A kerület egyik lakója pert indított az önkormányzattal szemben.

Magyar kezdeményezésű faültetési akció Európa jelentős temetőiben a békéért.

„A vb nemcsak a kilencnapos versenyről szól, hanem arról is, hogy az esemény milyen pozitív örökséget hagy maga után.”

A Pilisi Parkerdő két év alatt több mint százhúszezer facsemetét ültet el.

Tízezer sorfát ültetnek el 443 nyertes településen.

Az ültetéshez kapcsolódó felhívás annyira hatásosnak bizonyult, hogy már több mint hárommillió fát ültettek a britek.

A méhészek mintegy 42,7 millió euró támogatásra számíthatnak a következő években.

Tavasszal és ősszel csaknem 450 település zöldülhet, tízezer fát ültetnek idén a Településfásítási program részeként.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Középiskolásokat szólítanak meg a hármas jubileum alkalmából.

Minden biztonsági aggály, és probléma ellenére Magyar Péterék továbbra is terjesztik az appot.

Tóth Máté szerint az orosz energiáról való leválás Magyarország regionális energiaközponti szerepét ásná alá.

Libás lakomák és legendák – ez a Márton-nap igazi története.

Szudánból, Nigériából, Pakisztánból és Afganisztánból indulnak útnak tömegek.

A miniszterelnök szerint Donald Trumppal történelmi megállapodás született, amely megvédi a magyar gazdaságot és garantálja az ország pénzügyi biztonságát.

Nagy lépést tett az Egyesült Államok a patthelyzet feloldása felé.

A Tisza Párt trollhadserege a vereség felé menetel.

Bethlen István miniszterelnök Széchenyi István szellemében hangsúlyozza a Házban: legyenek mindenkor tudatában, hogy a nemzet képviselői kizárólag a haza érdekében dolgozhatnak.

Ez már a negyedik összecsapás lesz az egymást gyűlölő két brit bokszdinasztia között.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.