Szánthó Miklós: A baloldal ideológiai keresztes hadjáratot folytat
Az Alapjogokért Központ főigazgatója kiemelte: a föderalisták újra saját hatalmuk kiterjesztésével vannak elfoglalva, ahelyett, hogy a válságot kezelnék.
Az Alapjogokért Központ főigazgatója kiemelte: a föderalisták újra saját hatalmuk kiterjesztésével vannak elfoglalva, ahelyett, hogy a válságot kezelnék.

A globalista baloldal hegemón törekvései mindenkinek ártanak – még maguknak is.

Mindennek pedig végső célja az állami szuverenitás letörése, valamilyen nemzetközi globális alkotmány létrehozásával.
A világjárvány önmagában nem old meg semmit, inkább elmélyíti a törésvonalakat.

Egy teljes emberöltő, azaz kereken harminc év telt el a rendszerváltás egyik leginkább átélhető eseménye, az 1989. november 26-án rendezett négyigenes népszavazás óta.

Egymással szemben álló elvek feszítik az Európai Uniót, a föderalisták és a szuverenisták harca jellemzi – jelentette ki Fricz Tamás a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.
Visszatértünk a kezdetekhez: a neoliberális, globalista politikusok egyre nyíltabban és ellentmondást nem tűrően beszélnek a központilag irányított unió szükségességéről.

Legfeljebb az alapján lehet csoportosítani az „alapító atyákat”, hogy milyen gyorsan szerették volna megvalósítani az Európai Egyesült Államokat.
Egyre aktuálisabb, hogy a nemzetek önállóságára, a tagállami egyenjogúságra épülő unió maradjon meg és erősödjön – hangsúlyozta Fricz Tamás politológus.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A számok világosan mutatják, ki iránt érdeklődik valójában a magyar nyilvánosság: szerda estére már 648 ezer nézőt vonzott az ATV-s Orbán interjú a YouTube-on.

A hír igaz. A zenész közösségi oldalán adott hírt a drogbotrányáról.

A cél, hogy minden diák naprakész, gyakorlati tudással léphessen ki a munkaerőpiacra.

Dömötör Csaba leleplezte a néppárt és a Tisza Párt árulását.

Itt az ideje megállítani ezt az őrületet – hangsúlyozta a tárcavezető.

Még Orbán Viktor ellenségei is kénytelenek voltak elismerni a sikerét.

Mára egy új, a félelemre épülő európai valóság született.

Pokoli hangulat fogadta a szegedieket Bitolában. Michael Apelgren együttese nagyon beragadt az elején.

Menczer Tamás felhívta a figyelmet: ez is ok arra, hogy nemet mondjunk Ukrajna uniós tagságára.

Mindketten versenyben vannak az indiai Goában zajló sakkvilágkupán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.