Továbbra sem tud autót gyártani a Jaguar Land Rover egy kibertámadás miatt
Több mint két hete állnak a gyáraik az egész világon, és a brit cég szerint még legalább egy hétig állni is fognak.
Több mint két hete állnak a gyáraik az egész világon, és a brit cég szerint még legalább egy hétig állni is fognak.

Az izraeli hadsereg becslése szerint egy héten belül be lehet fejezni az Iránban kijelölt célpontok elleni támadásokat – közölte a hadsereg szóvivője kedden.

A minisztérium nem tárgyal a zsarolókkal.

Új trükk terjed a személyes adatok megszerzésére.

Miserend helyett bikinis lányok videói jelentek meg heteken át.

Hackertámadás érte az Összoroszországi Állami Televíziós és Rádiós Műsorszóró Társaság (VGTRK) online szolgáltatásait hétfőn hajnalban.

Az orosz lakosságot evakuációra szólították fel, és azt állították, hogy általános mozgósítás következik.

Kiterjedt hackertámadás érte a hálózatot.

A mintegy 160 millió dolláros kárt okozó támadást valószínűleg egy Profanity sérülékenység kihasználásával követték el.

Christine Lagarde európai központi banki elnök üzenetküldő alkalmazása fiókjához akartak így hozzáférni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A helyszínelést befejezték.

Az online kitöltés gyors, egyszerű és biztonságos.

A jelek szerint már a stadionban van a magyar miniszterelnök is.

A helyszínen meghalt egy fiatal férfi.

Hudhaifa Al-Mashhadani iszlamista hálózatokat bírált korábban.

Ukrajna legújabb korrupciós botránya megrendítette Kijevet és felerősítette a bizonytalanságot Zelenszkij vezetői hitelességében.

Az Ukrajnában kirobbant legújabb korrupciós botrány ellenére is bőkezű a katonai szövetség.

A győriek már a szünetben is magabiztos előnnyel vezettek.

Csupán három percet kellett várni arra, hogy a magyar válogatott megszerezze a vezetést Írország ellen.

Even Tisza Party supporters acknowledge the government’s successes, while Peter Magyar only engages in mudslinging, Daniel Deak told Magyar Nemzet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.