Moldovai tiltakozás az iskolai LMBTQ-kampány ellen
Nagy felháborodást keltett politikai körökben is az LMBTQ-lobbi.
Nagy felháborodást keltett politikai körökben is az LMBTQ-lobbi.
Igor Dodont hazaárulás és korrupció vádjával tartóztatták le. Lapunknak Barabás T. János, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője nyilatkozott.
Igor Dodont passzív korrupcióval, hazaárulással és jogtalan meggazdagodással vádolják.
Előnyre tett szert az elnöki párt Chișinăuban. A további politikai instabilitás sem kizárt.
Maia Sandu volt kormányfő nyerte az első fordulót, de Igor Dodon államfő ledolgozhatja hátrányát.
Igor Dodon elnök felszólította az időseket, hogy tartsák be az egészségügyi óvintézkedéseket.
Igor Dodon, a hivatalából alkotmánybírósági határozattal felmentett moldovai elnök kedden bejelentette, hogy rendelettel visszavonta a taláros testület által a helyére kinevezett Pavel Filip eddigi miniszterelnök rendelkezését a parlament feloszlatásáról
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A folyamatban több szereplő felelőssége is felmerülhet.
Brussels has been attacking the Hungarian government for a decade, ever since it stopped illegal migration.
Minden magyar felelős minden magyarért – hangsúlyozta a kommunikációs igazgató.
Több mint 1,7 millió tablettát találtak a zöldségesnél.
Két év után új kihívás elé néz a brazil támadó.
A cél a gyorsabb beszállás és a sorok csökkentése.
Olyan leletek is napvilágot láttak, amelyek úgy néztek ki, mintha tegnap tették volna őket oda.
Két év után új kihívás elé néz a brazil támadó.
A cél a gyorsabb beszállás és a sorok csökkentése.
Olyan leletek is napvilágot láttak, amelyek úgy néztek ki, mintha tegnap tették volna őket oda.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.