Indul a kötelező biztosítási kampány – számoljon, mutatjuk az átlagot
A többség az egyösszegű fizetést választja.
A többség az egyösszegű fizetést választja.

A titkos fegyver.

A liberális kormányzat pedig elmulasztotta a megfelelő tájékoztatást.

ELEMZŐI HANGERŐ – Magyar Péterék örülnek, ha egyáltalán össze tudják szedni a 105 jelöltet.

A volt francia elnök október 21-én kezdi meg letölteni a börtönbüntetését.

A FELSZÍN ALATT – Nem tudjuk, hogy a legfontosabb kérdésekben mit tenne egy leendő Tisza-kormány.

Sorra fulladnak érdektelenségbe a Tisza Párt akciói.

A szakértő szerint Magyar Péter az elmúlt időszakban olyan súlyos hibákat követett el, amelyből nehezen tud majd kilábalni.

Drogellenes fordulatot ígért a Fidesz jelöltje

Guruló dollármilliókat fedhet el az aktivisták szorgalmas kalapozása.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Már az európai vezetők is követelik a békecsúcsot, rájöttek arra, hogy ezt a háborút Ukrajna nem tudja a siker reményében folytatni.

Magyar Péter pedig kiszolgáltatná a magyarokat.

Demonstrációt tartottak a Dankó utcában. Karácsony Gergely is ott volt.

Hazánkban kisebb az uniós átlagnál a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatával élő gyermekek aránya. Mutatjuk a pontos adatokat!

Hollandia egyike azon tíz uniós tagállamnak, melyek ideiglenesen határellenőrzést végeznek.

Napi összefoglaló.

Donald Tusk miniszterelnök-helyettesét kifütyülték a nemzeti ünnepen.

A miniszterelnök politikai igazgatója arról írt, hogy már kész forgatókönyv van Ukrajna uniós csatlakozásáról.

A tárgyalásokat követően derűs hangulatban utaztak haza a politikusok és a munkatársaik.

Felsővezeték-szakadás okoz fennakadást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.