Lélekemelő filmek, könyvek, szavak
Május elején kezdődik a IX. Keresztény Film- és Könyvnapok.
Május elején kezdődik a IX. Keresztény Film- és Könyvnapok.
Nemzeti stand képviseli Magyarországot.
A vasárnapig tartó rendezvény számos író-olvasó találkozóval várja az érdeklődőket.
A SepsiBookra és a Varsói Könyvvásárra is elviszik a kortárs magyar irodalmat.
Az április 21. és 24. között megrendezett könyvfesztivál volt az első olyan jelentős francia könyves esemény, amin bemutatkozott a magyar irodalom.
Szlovákia legrangosabb könyvvásárának idén Magyarország a díszvendége. Az ünnepélyes megnyitón mondott beszédében az államtitkár kiemelte a könyvek kultúramegismertető és identitásmegőrző szerepét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Márquez nyerte a MotoGP Magyar Nagydíjat a Balaton Parkban, ezzel sorozatban a hetedik futamgyőzelmét aratta.
A kultúráért és innovációért felelős miniszter a Néprajzi Múzeum Székelyek című kiállításának utolsó kurátori tárlatvezetésén kiemelte: székelyek és magyarok összetartoznak, így őrzik, védik identitásukat.
Egy emberre gyanakszanak.
Mi lesz, ha akad majd egy szülő, aki nem viseli el tovább ezeket, és megkeresi az elkövetőket egy jó hatlövetűvel?
Illegális klánok, iszlamista óvodák és patriarchális struktúrák: Neukölln integrációs megbízottja, Güner Balci veszélyes keverékről figyelmeztet, amely a bűnözésből és a vallási befolyásból áll.
Zelenszkij kijelentette, hogy Ukrajna nem köt elvtelen kompromisszumokat.
Hiába állt ellen a nyilasoknak és mentett meg csaknem ötvenezer zsidót a deportálástól, a kommunistáktól sem kapott megbecsülést.
Mi lesz, ha akad majd egy szülő, aki nem viseli el tovább ezeket, és megkeresi az elkövetőket egy jó hatlövetűvel?
Illegális klánok, iszlamista óvodák és patriarchális struktúrák: Neukölln integrációs megbízottja, Güner Balci veszélyes keverékről figyelmeztet, amely a bűnözésből és a vallási befolyásból áll.
Zelenszkij kijelentette, hogy Ukrajna nem köt elvtelen kompromisszumokat.
Hiába állt ellen a nyilasoknak és mentett meg csaknem ötvenezer zsidót a deportálástól, a kommunistáktól sem kapott megbecsülést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.