Kiderült, ki a Zeneakadémia új kancellárja
A Bánffy Miklós-díjjal kitüntetett Gáspár Emese Rita vezeti tovább az egyetemet.
A Bánffy Miklós-díjjal kitüntetett Gáspár Emese Rita vezeti tovább az egyetemet.
A basszusgitáros koncertező könnyűzenészként elsőként végzett a Zeneakadémia zeneszerzés szakán.
Csák János: A múzeumok csúcsszerve jön létre a Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központ által.
Műhelymunkával, oktatással várja a diákokat a Fesztivál Akadémia Budapest.
Győriványi György Sándor, Keller András, Kutnyánszky Csaba, Marosi László és Tóth Péter jelentkezett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vezetői posztjára.
A Zeneakadémia hegedűsöknek kiírt megméretésén hatan jutottak a döntőbe.
Minisztériumi közlemény a rektor megválasztásáról.
Az MMA elnöke egyetért Csák János miniszterrel.
Az egyetem élére olyan rektor kell, aki nemzetközi szinten is erősíteni tudja az egyetem elismertségét
A brit Quacquarelli Symonds (QS) idei oktatási ranglistán kategóriájában az ötven legjobb között végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, ezen belül az intézményi hírnév szempontja alapján a 21. helyet szerezte meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ellentüntetők megakasztották a felvonulást. A főszervezőtől kaptak hideget, meleget.
A közeli ismerős döbbenetes dolgot árult el.
Disznóölő pisztollyal lőtte fejbe kétéves gyerekét.
Nagyobb forgalomra kell számítani az autópályákon, vasúton és a levegőben is.
A vád szerint a hat ember 2018-ban és 2019-ben a biztonsági erők négy tagjának meggyilkolásában vett részt és szabotázsakciókat is tervezett.
Körülbelül 50 ezer fogyasztó maradt áram nélkül.
Nagyon örülök, hogy meggyőztük az embereket arról, hogy az ANO mozgalomnak világos elképzelése van országunk jövőjéről – fogalmazott Babis győzelmi beszédében.
Szoboszlai Dominik az utolsó percekben a meccset is megnyerhette volna csapatának.
Magyarovits Zoltán szerint éveket spórolhatunk, ha nem saját tapasztalatból jövünk rá, mi vezet zsákutcába.
Kiderült, mi volt a baj oka, de a visszatérés még bizonytalan.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.