Macron patthelyzetbe került?
Három nagy blokk áll egymással szemben.
Három nagy blokk áll egymással szemben.

A történelem során a magyar nemzet józan többsége nem engedett azokból az értékekből, amelyeket a társadalom tartóoszlopának vélt.

Íme a zöldmozgalom bohóca.

Megosztottság a konzervatív oldalon.

A konok kiskunok eddig Baja vagy Solt felé indultak, ha át akartak menni a Dunántúlra, mostantól Kalocsának is vehetik az irányt.

A törökök és a görögök által megosztott sziget helyzete évtizedek óta rendezetlen.

Jobb és bal: a két világ egész egyszerűen nem tud mit kezdeni egymással, nem akar a másikkal együttműködni.

A balliberális szociológus szerint a Momentum generációs alapon osztja meg a lakosságot, ami megnehezíti a társadalomépítést.

Gyurcsányék szerint soha ilyen megosztott nem volt Magyarország, mint most és ezért az Orbán-kormány tíz évét teszik felelőssé. Vérlázító mondat.

Ma a német társadalom körülbelül 30 százaléka nem német származású, és az országba érkező migránsoknak csupán a 2 százaléka tud valamennyire németül – tájékoztatott Nógrádi György.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza vezetőjét megviseli, hogy nem ő van a figyelem középpontjában, ráadásul a Fidesz lendületet vett és erősödik.

Gyöngyösre és Csömörre jön a Procter & Gamble.

A nemzet felemelkedéséhez az oktatásba kell a legtöbbet fektetni.

De a szerepjáték is közel állt a szívéhez.

A Mindics–Derkacs-ügyben lefoglalt, „Atlanta” és „Kansas” feliratú dollárkötegek alapján egyre valószínűbb, hogy állami banki csatornákon át érkezhetett a készpénz.

Még mindig címlapokon a találkozó.

Korrupciós botrány rázza meg Ukrajnát – az elnök legszűkebb köre is érintett.

Örményországban is lecsapott fejelőkirályunk.

Ön azért ne csinálja utána.

Sajnos nem lehet felhőtlen az örömünk – nyilatkozta az U21-es válogatott szövetségi edzője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.