Az ellenzéki szavazók már nem hisznek a baloldalnak?
A XXI. Század Intézet elemzője szerint a baloldali politikusok elvették a reményt a választópolgároktól.
A XXI. Század Intézet elemzője szerint a baloldali politikusok elvették a reményt a választópolgároktól.

Ismét felbukkant az ellenzék sötétjéből Mesterházy Attila, a leszerepelt MSZP-elnökök egyike, a „Kecskés”.

A Szocialisták és Demokraták nevű párt elnöke úgy véli: túlzottan egy típusú társadalmi közeget igyekszik kiszolgálni Karácsony Gergely.

A volt MSZP-elnök az önálló pártalapításával egy halvány kísérletet tett arra, hogy leváljon a Gyurcsány-féle köldökzsinórról.

Gyöngyösi Márton korábban több alkalommal is durva antiszemita kirohanásokat tett.

A politikus igazságtalannak tartja, hogy sokan mindent Márki-Zay Péterre fognak a baloldal 2022-es bukása óta.

A MSZP volt elnöke egy interjúban elmondta, hogy nem szabad politikai tartalommá tenni az összefogást.

Mesterházy Attila, az MSZP hajdani elnöke is otthagyja az egykor szebb napokat látott pártot.

Ez egy előre megírt nekrológ. Ilyet akkor szoktunk készíteni, amikor az elmúlás kétséget kizáróan kopogtat már az ablakon.

Korábbi MSZP-s szavazókat is visszahódítana a távozó pártelnök.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mesevilág biztonságot ad, ezért fontos, hogy a gyerekek hihessenek a csodákban.

A digitális eszközök számos előnnyel járnak, de egyre több kutatás figyelmeztet a figyelemre és a fejlődésre gyakorolt káros hatásaikra.

Kondor Péter evangélikus püspökkel többek között arról beszélgettünk, hogyan válhat a karácsony valódi örömforrássá azoknak is, akik magányosak.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

A miniszterelnök Washingtonban, Moszkvában és a Vatikánban is járt.

A NATO kénytelen volt harci repülőgépeket riasztani, hogy megfigyeljék az orosz „medvéket”.

A négyszeres olimpiai bajnok úszóklasszis hosszú idő után először nyilatkozott.

A játékos és felesége a gyermekeiket az iszlám hit szellemében nevelik, de tisztelik a keresztény vallást is.

Visszatekintés az év ötödik hónapjára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.