Lassul az új, pörög a használt autók piaca
Egyre drágábban veszünk egyre korosabb járműveket.
Egyre drágábban veszünk egyre korosabb járműveket.

Az új és a használt autók kereskedelme szinte teljesen leállt a járvány miatt. A javítóipar azonban továbbra is dolgozik és stratégiai feladatot lát el – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete.

Az utakon jóval több az autó, mint tíz éve, ami megmutatkozik a dugók mind gyakoribbá válásában vagy a biztosítói káresetek számának növekedésében.

Az év végére elérheti a magyar újautó-piac a 2008-as, vagyis az utolsó válság előtti év teljesítményét, azonban a jövő évi kilátások bizonytalanok.

A kormány nagycsaládosokat támogató programja nagyon sikeresen indult. Augusztus végéig mintegy tízezer igénylés érkezett, ami jelentősen meghaladja a várakozásokat.

Az idei első öt hónapban 60 962 gépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 7,8 százalékkal többet, mint a tavalyi azonos időszakban.
Rövid távon megduplázódhat a hétszemélyes családi autók értékesítése a magyar piacon, középtávon pedig jócskán megugorhat a kategória eddigi piaci részesedése.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hordozható eszközökbe kerülhet, amelyek riasztanák a sürgősségi szolgálatokat.

Nem sokáig pörgött tovább a családi „üzlet”.

Fizikai erőszakkal is fenyegették a Hír TV stábját, válogatott trágárságokat vágtak a riporter fejéhez.

Hajrá, magyarok! – írta a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

A miniszterelnök politikai igazgatója szerint változásra van szükség a hatalmi struktúrában.

A hatóságok szerint félő, hogy még további emberek rekedhettek a felszín alatt.

A finn elnök úgy véli, tavasz előtt aligha várható tűzszünet.

Tovább gyűlnek a rekordok az angol kiválóság pályafutásában.

Az MLSZ elnökét igen megviselte, hogy a magyar válogatott lemarad a vb-pótselejtezőről is.

Erre a végkifejletre, pláne 2-1-es magyar vezetésnél senki sem számított.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.