Ismert baloldali jogász védi Magyar Pétert
Egyre több baloldali személyiség bukkan fel Varga Judit volt férje mellett.
Egyre több baloldali személyiség bukkan fel Varga Judit volt férje mellett.
„Eltiport sajtószabadság, kíméletlen cenzúra, szellemi világvége” – nincs olyan hét, hogy a hazai liberális oldal ne mondaná fel a kötelező mantrát.
Ellopott évtizedek és az ezredforduló reménye után 2010-ben léptünk a helyes útra.
Ömlik Vásárhelyi Máriából a hatalomból kiszorultak fröcsögő dühe, mely a rendszerváltás óta kiszellőztethetetlenül beleitta magát a magyar közéletbe.
A kihívó önéletrajzából hiányzik egy igen jelentős, az interneten elérhető fejezet, amelyre vélhetően többen emlékeznek.
„Olyan nagy politikai vihart keltett tizenhat évvel ezelőtt az őszödi beszéd, ami nemcsak a Gyurcsány-kormányt, hanem az egész baloldalt elsöpörte”.
A Megafilm tulajdonos-producere dokumentumfilmet rendez a saját peréről.
A korábbi baloldali kormányokat kiszolgáló közvélemény-kutató cég vezetője sérelmi díjat követel, de Kálomista Gábor producer szerint abszurd a személyiségi jogsértés számonkérése egy fikciós filmen, amilyen az Elkxrtuk.
Juhász Ferenc szerint komoly veszélye van a magyar haderőfejlesztésnek.
Minap a hajdani Medgyessy-kabinet SZDSZ-es minisztere, Csillag István volt az inspekciós, ő kóstolgatta a kormányt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán gázimport túlnyomó része orosz eredetű molekula.
A brüsszeli vezetés csak a saját érdekét nézi.
A társaság szerbiai befektetései nemcsak hozták, hanem túl is szárnyalták eredeti várakozásaikat.
A nőt kórházba szállították.
Andrij Szibiha Szijjártó Pétert gyalázta, most tárgyalna vele.
Felejthetetlen francia krimi Alain Delonnal, Luc Besson sokat idézett, neonfényes thrillere Christopher Lamberttel, egy megunhatatlan magyar vígjáték és a 80-as évek zenés kultfilmje várja a nézőket az ingyenes esti vetítéseken.
A főpolgármester több képviselő ellen is összeférhetetlenségi eljárást kezdeményezett. Lapunk információi szerint további képviselők is hamarosan sorra kerülnek.
Andrij Szibiha Szijjártó Pétert gyalázta, most tárgyalna vele.
Felejthetetlen francia krimi Alain Delonnal, Luc Besson sokat idézett, neonfényes thrillere Christopher Lamberttel, egy megunhatatlan magyar vígjáték és a 80-as évek zenés kultfilmje várja a nézőket az ingyenes esti vetítéseken.
A főpolgármester több képviselő ellen is összeférhetetlenségi eljárást kezdeményezett. Lapunk információi szerint további képviselők is hamarosan sorra kerülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.