Elfecsérelt évek: versenyhátrányba került Európa
Jogosan érték bírálatok a brüsszeli vezetést az elvesztegetett lehetőségek miatt.
Jogosan érték bírálatok a brüsszeli vezetést az elvesztegetett lehetőségek miatt.
A Magyar Nemzeti Bank több millió eurót ajánlott fel a szegénységcsökkentő alapnak.
Több ponton is változtatott korábbi prognózisához képest a Nemzetközi Valutaalap.
Amikor a globális pénzügyi körök helytartói, vagyis a baloldal kormányoz, akkor az ország egész egyszerűen legatyásodik.
A valutaalap a neoliberális globalizáció fő aktora, amely sokszor elhibázott kezelési módokat kényszerít egyes országokra.
Igazából nem volt meglepő, hogy Biden amerikai elnökkel együtt Ukrajnába érkezett az IMF első embere is a minap.
Az ukrán termőföldek majdnem harmada amerikai kézbe került. Az IMF nyomására oldották fel a külföldiek útját álló moratóriumot.
Jelentős részben nemzetközi folyamatok határozzák meg a hazai fogyasztói árak alakulását.
A visszafizetéssel lezárul a 2010-től 2018-ig tartó görög adósságválság fejezete is.
A Nemzetközi Valutaalap szerint globális probléma marad idén az infláció, az olajárak tovább emelkednek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hirdetés - 29. alkalommal is megrendezte az ÁGOTA® Alapítvány kimondottan a vér szerinti családjukat nélkülöző gyermekek számára egyedülálló táborát.
A Ferencváros vezetőedzője elmondta, mi játszódott le benne a kapott góloknál.
12 órás közlekedési, baleset-megelőzési ellenőrzést tartottak a dél-pesti kerületek rendőrei.
Kampányt indított a közösségi médiában az egykori auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor lengyel állami múzeuma a holokauszt-tagadás elleni küzdelem segítésére, mert úgy érzékeli, hogy elszaporodtak a nácik rémtetteit tagadó vélemények.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.