Menczer Tamás: Ma az a legnagyobb lázadás, ha valaki hazafi + videó
A kormánypártok kommunikációs igazgatója arra számít, sok fiatal fog csatlakozni a Fideszhez.
A kormánypártok kommunikációs igazgatója arra számít, sok fiatal fog csatlakozni a Fideszhez.

A szankciók megkerülése, vagyis harmadik, közvetítő állam közbeiktatása szintén árdrágító tényező.

Nem következett be az, amelyet a szankciópárti politikusok a büntetőintézkedések hatásaitól vártak.

A szankciók miatt hosszabb útvonalon és drágábban szerzi be a közösség az energiahordozót.

A nyersolaj mindössze 10 százaléka érkezett Oroszországból, és más forrásokból származó olajjal fogják pótolni – közölte a lengyel PKN Orlen olajvállalat.

Orosz kőolaj- és kőolajtermékek szállítása az árplafont bevezető országokba kizárólag az orosz elnök külön döntése alapján lesz lehetséges.

Vészesen közeledik az a nap, amikor az Európai Unió legtöbb tagállama nem importál többé orosz kőolajat.

Az egykori belga kormányfő a háború eleje óta sürgeti az orosz földgáz- és kőolajszállítmányok azonnali leállítását.

Az orosz kőolaj beszerzésére vonatkozó uniós embargó alóli mentesség ügyében elért magyar eredmény jelentősége túlmutat önmagán.

Jelentős extrabevételt hoz az olcsóbb orosz olaj a cégek konyhájára.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Olyan területen látnak el szolgálatot, amely erdős vagy nehezen megközelíthető.

A bűncselekmény 18 óra körül történhetett.

A Nobel-díjas kutatóbiológus mindig büszke volt arra, hogy a JATE-n tanult.

Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.

A Majdan téren összegyűlt emberek korrupcióellenes jelszavakat skandáltak, és az ukrán elnök lemondását követelték.

A miniszterelnök Mathias Döpfnernek, az Axel Springer lapkiadó vállalat vezérigazgatójának adott interjúban hangsúlyozta: az Európai Unió békeprojektből háborús projektté vált, Donald Trump amerikai elnök viszont a béke embere.

Az orosz elnök határozott lépést tett.

Noha Románia vezetett, de miután kiállították egy játékosát, 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovina otthonában.

Az olasz és a spanyol klasszis is magabiztosan nyerte meg a maga elődöntőjét.

A baloldali kormány kétségbeesett intézkedésekkel próbálja menteni magát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.