Magyar arany öt év után, érzelmi hullámvasútként élte meg a sikert Özbas Szofi
Özbas Szofi egész nap magabiztosan menetelt.
Özbas Szofi egész nap magabiztosan menetelt.
A cselgáncsozók versenyein Ungvári Attila és Özbas Szofi is a 16 között búcsúzott.
Egy nagy bravúr összejött, de az érem nem az üzbég fővárosban.
A női 63 kg-ban Özbas Szofi ezüstérmes lett a legjobb cselgáncsozók között.
A 19 éves Özbas Szofi várakozáson felül hetedikként zárt a vb-n, s kijutott a tokiói olimpiára.
Özbas Szofinak pozitív lett a kononavírustesztje, és így szobatársa, Gercsák Szabina is megjárta.
Az ifjúsági olimpiai bajnok Özbas Szofi bronzérmes lett a cselgáncsozók budapesti Grand Slam-versenyén.
Az ifjúsági olimpiai bajnok esetében rendszeresen problémát jelentett a pénz – mondja a vezetőedző.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a Héraklész Gálán elmondott beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a sport egyik legfontosabb ágazata az utánpótlás-nevelés.
Az ifjúsági olimpiai bajnok magyar sportoló hét naptári héten belül a harmadik világversenyen győzött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Saját közösségi oldalán osztotta meg a Kneecap nevű antiszemita raptrió, hogyan szidják Orbán Viktort.
A Zebra a liberális álhírgyártás ikonikus alakja, állatorvosi lova.
Az Állami Számvevőszék friss jelentése szerint a kormánypártok pénzügyi működése megfelelt a jogszabályoknak.
Az Otthon start hitellel a többi között kizárható a kamatkockázat.
Több mint három évtized után jött a „válás”, Fejes szerint ez is trauma.
Máris megnyerte magának a játékosokat a zöld-fehérek új edzője, Jesper Jensen.
Erre biztosan nem kapott felhatalmazást az Európai Bizottság elnök asszonya – jelentette ki a miniszterelnök.
1914 nyarán az európai nagyhatalmak vezetői tévedésből és félelemből egymást „húzták bele” a háborúba.
Több mint három évtized után jött a „válás”, Fejes szerint ez is trauma.
Máris megnyerte magának a játékosokat a zöld-fehérek új edzője, Jesper Jensen.
Erre biztosan nem kapott felhatalmazást az Európai Bizottság elnök asszonya – jelentette ki a miniszterelnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.