Sérülhetnek a gyermekek jogai
Aggályokat vet fel, ha a pártok részt vesznek a diáktüntetések szervezésében.
Aggályokat vet fel, ha a pártok részt vesznek a diáktüntetések szervezésében.

Mindkét pedagógusszervezet sztrájkra buzdít, miközben Márki-Zay Péter mellett tettek hitet.

A tanév során időről időre ismét lehetővé kellene tenni a tanárok ingyenes szűrését.

Lassan visszatér az élet a normál kerékvágásba, az osztálytermek ismét mindenhol megtelnek.

A Köznevelés-stratégiai Kerekasztal vitatja meg a járványügyi szabályozást.

A PSZ közleményében Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádiónak adott pénteki nyilatkozatára reagált.
Azt a tényt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a pedagógusok átlagéletkora már igen magas, és sok intézményben a nyugdíjas kollégák alkalmazásával tudják csak enyhíteni a tanárhiányt – jegyezték meg.
Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke a demonstráción elmondott beszédében hangsúlyozta: amennyiben a kormány nem teljesíti a követeléseiket, januárban országos pedagógussztrájkot tartanak.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a török elnök budapesti látogatásával kapcsolatban elmondta: Törökország Európa egészének legfontosabb szövetségese a migráció megállításában.

A szakképzés átalakításáról szóló törvénycsomag várhatóan úgy rendezi majd az oktatók bérét, hogy a technikumok és szakképző iskolák tanárai elveszítik a közalkalmazotti jogviszonyukat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A helyszínelést befejezték.

Az online kitöltés gyors, egyszerű és biztonságos.

A jelek szerint már a stadionban van a magyar miniszterelnök is.

A helyszínen meghalt egy fiatal férfi.

Hudhaifa Al-Mashhadani iszlamista hálózatokat bírált korábban.

Ukrajna legújabb korrupciós botránya megrendítette Kijevet és felerősítette a bizonytalanságot Zelenszkij vezetői hitelességében.

Az Ukrajnában kirobbant legújabb korrupciós botrány ellenére is bőkezű a katonai szövetség.

A győriek már a szünetben is magabiztos előnnyel vezettek.

Csupán három percet kellett várni arra, hogy a magyar válogatott megszerezze a vezetést Írország ellen.

Even Tisza Party supporters acknowledge the government’s successes, while Peter Magyar only engages in mudslinging, Daniel Deak told Magyar Nemzet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.