Irán nem hagyja szó nélkül az ismételt szankciókat
Teheráni figyelmeztetés a nyugati szankciók újbóli bevezetési terve miatt.
Teheráni figyelmeztetés a nyugati szankciók újbóli bevezetési terve miatt.
A kormány benyújtotta az erre vonatkozó javaslatot az Európai Uniónál, miután a napokban egy magyar ember is áldozatául esett ennek a gyakorlatnak – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Ezt gazdaságstatisztikai adatok is bizonyítják.
Rogán Antal minisztert levették hát az amerikaiak szankciós, a tudálékosak kedvéért az úgynevezett Magnyitszkij-listájáról.
The disgraced former U.S. ambassador was likely behind Rogan Antal’s U.S. travel ban.
A bukott volt amerikai nagykövet állhatott Rogán Antal amerikai kitiltása mögött.
A szankciós hajtóvadászatban több olyan oligarcha is terítékre kerülhet, akik már sokat ártottak a magyar nemzetnek.
A Fidesz politikusa az osztrák Szabadságpárt szakértőivel is találkozott.
Deák Dánielt, a XXI. Század Intézet elemzőjét kérdeztük a szankciók hatásáról.
Inkább személyeket érintenek a készülő vagy a közelmúltban bejelentett büntetőintézkedések.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A vidéknek kell következnie.
A miniszter új pszichológiai szakértői vizsgálatot kezdeményezett.
Megszólalt a főigazgató.
Koppenhágai csúcs, ahol Orbán Viktor átlátott a szitán, és nem engedte, hogy hazánkat kizárják a vétóból Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatban.
Több száz aktivistát vettek őrizetbe.
Az orosz elnök szerint elkerülhető lett volna a konfliktus Ukrajnában.
Terrorcselekménynek nyilvánította a rendőrség a manchesteri zsinagógánál a csütörtökön, jom kippur napján elkövetett késeléses és gázolásos támadást, amelyben ketten meghaltak, többen súlyosan megsérültek.
Orbán Viktor figyelmeztetést küldött.
1945 óta nem volt ilyen rossz a zsidóság helyzete.
A hazai hatalomátmentés haszonélvezőiről született kapitalista-realista regény.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.