Azt is írtuk: ő ehhez egymagában kevés lett volna. Másfelől nélküle sem jutott volna senkinek sem eszébe Washingtonban, hogy épp Rogán Antal szankcionálását forszírozza.
Ne becsüljük le az amerikai mélyállamot. Vissza fog még rúgni, mert rendelkezik azokkal az eszközökkel, amelyekkel 2022-ben Márki-Zay Péter kampányát támogatta, jövőre pedig az új – már ha éppen húsvét előtt nem szentségtörés ez – önjelölt megváltóét, Magyar Péterét is fogja. A mélyállam túlságosan be van kötve Washingtonban ahhoz, hogy iszkiri köddé váljon, pedig ezt akarná Donald Trump elnök. Jelen voltak ők a hidegháborús guatemalai CIA-puccsnál, Kelet-Európa felforgatásánál, az ügyes „színes forradalmaknál”, így a kijevi Majdanon is, ahol emberük, „Toria” Nuland – a neokon ideológus, Robert Kagan neje – szendvicseket osztogatott a mélyen tisztelt megjelenteknek, jó előre megelőlegezve a 2022 óta tartó orosz–ukrán háborút.
Magyarországon is jelen voltak. Jöttek Soros Györggyel, aki 1984-ben tette be ormótlan lábát a Gellért Szállóba. Folytatva a csokornyakkendős Mark Palmerrel, akit annak idején az SZDSZ-hez akkreditált amerikai nagykövetnek nevezett a nagyérdemű. Jóval később André Goodfrienddel, aki nem volt jó barát. Majd a présember jött. Most végét vetik a zenének, s hazamennek a legények – gondolhatnánk. De mérget ne vegyünk rá.
Borítókép: Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter (Fotó: MTI/Kovács Tamás)




























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!