Sokat veszíthet Majka – Elpártolnak mellőle a szponzorai?
Egyre nagyobb a rapper körül kialakult botrány, még Orbán Viktor is üzent.
Egyre nagyobb a rapper körül kialakult botrány, még Orbán Viktor is üzent.
Azahriah több mint kétmillió embert sértett vérig, közülük sokan rajongói is lehettek.
Úgy tűnik, távolítják magukat az előadótól.
Senki sem határolódott el a kormánypárti szavazókat gyalázó előadótól.
Az amerikai C Spire közölte: ebben nem akarnak részt venni.
A támogatók figyelme Izraelre fordul Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint.
Az orosz Ria Novosztyi hírügynökségnek is nyilatkoztak a témában.
Kijev az osztrák bankcsoportot is a háború nemzetközi szponzorai közé sorolja, mivel a konfliktus ellenére továbbra is jelen van az orosz piacon.
A Jumbo holland élelmiszer-üzletlánc legkésőbb 2024 végén befejezi sportszponzorációs tevékenységeit.
Tizenhárom év után szakad meg az együttműködés, amely a Mol szerint kiemelkedően sikeres volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Lukács Csaba már előre próbálta mentegetni, miért nem fogadják szívesen Magyar Pétert Erdélyben.
Egykori kommunista, mára a vörösből rózsaszínre váltott szervezetek százait finanszírozza Brüsszel Latin-Amerikában.
Az MAN-technika jóvoltából világszerte szervizelhető a Torsus Liberra expedíciós lakóautó.
Nicolai N. Petro, professor of political science and former special assistant for Soviet Union affairs at the U.S. Department of State during the George H. W. Bush presidency, gave an exclusive interview to Magyar Nemzet.
Az Otthon Start program kedvezményes hitelének igénylése nem zárja ki a más államilag támogatott programokban való részvételt.
Ne mutogassák azt a két tucat hülyét, aki elkísért a Székelyföldre, mi, te kis p…cs?
Az új jelenség, amelyet pszichiáterek „drónfóbiaként” azonosítanak, egyre több áldozatot szed.
Az Otthon Start program kedvezményes hitelének igénylése nem zárja ki a más államilag támogatott programokban való részvételt.
Az új jelenség, amelyet pszichiáterek „drónfóbiaként” azonosítanak, egyre több áldozatot szed.
A jobboldalnak a neten is otthon kell lennie – szögezte le a kormányfő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.