Szembeköpte a gyermekbántalmazásban érintett szülőket a baloldal
A felelősségvállalás helyett az áldozathibáztatást választják.
A felelősségvállalás helyett az áldozathibáztatást választják.
Tóth Márton kellemetlenné vált a közösségének.
A gyanúsított óvodás kisgyerekkel fajtalankodhatott, akár húsz évet is kaphat.
Egy romaügyi szakember szerint cinikus, hogy Tóth Márton jóvátételképpen önkéntes munkát vállalt a kerületi roma önkormányzatnál.
László Imrétől megkérdezték, hogy az újbudai Fidesz-KDNP felszólítására tervez-e lemondani, de a politikus válaszadás helyett inkább elmenekült.
A baloldaldali többségű XI. kerület képviselőtestülete megszavazta, hogy beépíthessék Újbuda utolsó egybefüggő zöld területének egy részét.
A mai naptól csodálatos környezetben, szakmailag felkészült kollégák várnak mindenkit, aki bűncselekmény áldozata lett és segítségre van szüksége.
Vele meg aztán a rendőrök.
Szürreális látvány fogadta a környéken lakókat.
Az édesapa azt mondta, az is gyanús, hogy az elkövető nevelőanyja fontos pozíciót töltött be a DK-s László Imre vezette baloldali önkormányzatnál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Medián már több, kétes hírű felmérést is készített, amelyekkel Magyar Pétert próbálják esélyesnek feltüntetni.
Rendkívül veszélyes zivatarok söpörnek végig éjszaka az országon.
A [WOIDWERK] műhely a BMW Motorrad Days találkozóra építette a The Speed Sisters nevű gépeket.
A Nemzetközi Büntetőbíróság eredeti céljaitól eltérve morális iránytűjét vesztett politikai szervezetté vált és a terroristák oldalára állt – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében az Európai uniós ügyekért felelős miniszter.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója leszögezte, mi a kormánypártok célja.
Csigavér, higgadtság, stratégiai nyugalom kell.
Orbán Viktor és a Fidesz mindig nagyon jól tud alkalmazkodni az új kihívásokhoz és megtalálni a magyar érdekérvényesítés módját.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója leszögezte, mi a kormánypártok célja.
Csigavér, higgadtság, stratégiai nyugalom kell.
Orbán Viktor és a Fidesz mindig nagyon jól tud alkalmazkodni az új kihívásokhoz és megtalálni a magyar érdekérvényesítés módját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.