Ungár Péter 99 milliós pénzkövetelése eltűnt
Változatlanul három cégben van érdekeltsége az LMP politikusának.
Változatlanul három cégben van érdekeltsége az LMP politikusának.

Az LMP társelnöke szerint a legnagyobb közösségi oldal drámaian rossz hatással van a magyar politikára.

Ő személyesen és az LMP is „kicsekkolt” az intézményes ellenzékből, állítólag törli majd a Facebook-oldalát is.

Jó szándékúnak tartja a főpolgármestert az LMP társelnöke, de csak úgy csinál, mintha csinált volna valamit.

A fővárosnak lenne lehetősége rá, hogy beruházásokat indítson – mutatott rá Dömötör Csaba.

Az MSZP szerint siker az összefogás, Ungár odaszúrt a Párbeszédnek.

Az LMP társelnöke sem hagyta szó nélkül, hogy hátat fordítottak nekik európai szövetségeseik.

Az LMP-s politikus nem hagyta szó nélkül Lázár János kifakadását.

Ungár szerint a főpolgármester magatartásának nemcsak az ellenzék, de Budapest is a vesztese.

Nem várt helyről kapott hatalmas pofont a baloldal.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Olyan területen látnak el szolgálatot, amely erdős vagy nehezen megközelíthető.

A bűncselekmény 18 óra körül történhetett.

A Nobel-díjas kutatóbiológus mindig büszke volt arra, hogy a JATE-n tanult.

Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.

A miniszterelnök Mathias Döpfnernek, az Axel Springer lapkiadó vállalat vezérigazgatójának adott interjúban hangsúlyozta: az Európai Unió békeprojektből háborús projektté vált, Donald Trump amerikai elnök viszont a béke embere.

Az orosz elnök határozott lépést tett.

A baloldali kormány kétségbeesett intézkedésekkel próbálja menteni magát.

Noha Románia vezetett, de miután kiállították egy játékosát, 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovina otthonában.

Az olasz és a spanyol klasszis is magabiztosan nyerte meg a maga elődöntőjét.

Ukrajna legújabb korrupciós botrányáról újabb részletek derültek ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.