Szerencsére nincs baj, de marad a szigorú ellenőrzés a Maroson
Változatlan a helyzet, marad a napi négyszeri mérés.
Változatlan a helyzet, marad a napi négyszeri mérés.

V. Németh Zsolt: két év alatt hatvan százalékkal nő az igazgatóságok dolgozóinak bére.

Az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyja az országot.

Megkövetés és bocsánatkérés hiányában önmagának állít emlékművet a vízügyi szakma Vizeink és halaink című kötetével

Hétvégén várható a tetőzés csaknem 550 centiméterrel.

Az idei aszály egy egyre égetőbb problémára is felhívja a figyelmet, azaz, hogy szemléletváltozásra van szükség a hazai vízgazdálkodásban is – hangsúlyozta az agrárminiszter.

Az agrárminiszter elmondta, hogy milyen intézkedések szükségesek az aszályhelyzet kezeléséhez.

Miközben a Szlovákiából érkező Sajó élővilága kipusztulóban, hulladékgyűjtő gátakat építenek több romániai folyón.

Az európai uniós és hazai forrásból létrejövő, negyvenmilliárdos beruházás az árvízi védekezést segíti.
Igen jelentős mennyiségű csapadék hullott a Duna bajor és osztrák vízgyűjtő területein, valamint a Dráva–Mura és a Rába vízrendszerén.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Északon búskomor köd, délen napsütés.

Egy kis figyelmetlenség tragédiához vezethet.

Szalai Piroska szerint a Tisza adóemelési tervei hátrányosan érintenék a családi kasszát.

Ezek a legveszélyesebb növények a lakókörnyezetünkben.

A Fitch várakozása szerint a hazai össztermékhez mért ukrán államháztartási hiány az idén eléri a 25,7 százalékot.

Az ukrán elnök taktikai áldozatot hozhatott.

Moszkva – állítása szerint – az elmúlt hét napban mind a hat frontszakaszon előre tudott nyomulni, és összesen kilenc települést foglalt el.

Orbán Viktor a Trump elnökkel folytatott tárgyaláson elérte, hogy mentesüljünk az energiaszankciók alól és megmaradjon a rezsicsökkentés.

Frankie Dettori negyvenéves karrierje során 287 versenyt, köztük 195 profi futamot és 23 brit klasszikust nyert.

Az orosz–ukrán háború kronopolitikája.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.