Április 1-jén indulhat újra a fogaskerekű, reménykedik a hegyvidéki önkormányzat
A BKK korábbi ígérete szerint már az őszi felújítást követően járnia kellett volna a fogaskerekűnek.
A BKK korábbi ígérete szerint már az őszi felújítást követően járnia kellett volna a fogaskerekűnek.
Kovács Gergely a legtöbbet hiányzó hegyvidéki képviselő, és ő az egyetlen, aki három egymást követő bizottsági ülésen nem vett részt.
Az LMP felfüggesztette Hajdu Mária párttagságát, miután a XII. kerületi politikus szóvá tette, hogy a magát valótlanul diplomásnak beállító Hajnal Miklóst indítja az ellenzék a Hegyvidéken.
Felavatták Eötvös Loránd szobrát a Gesztenyés-kertben.
A XII. kerületi turulszobrot találta a legalkalmasabbnak Ács Dániel, a 444.hu munkatársa, hogy fejet hajtson a holokauszt idei emléknapján.
A XII. kerületben nagyon sok a gyerek és a nagycsalád. Ezért is öröm, hogy a Hegyvidéken is felépül az első református óvoda.
Egy budapesti, XII. kerületi parkolóban álló gépkocsiban holtan találták a rendőrség egy hivatásos állományú tagját
Helyreigazítási pert nyert a XII. kerületi Hegyvidéki Önkormányzat az Ezalényeg.hu oldal ellen.
A Miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkára indulhat egyéni jelöltként a XII. kerületben a 2022-ben.
Első világháborús emlékművé nyilvánítaná Hegyvidék önkormányzata az Istenhegyi útnál lévő turulszobrot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hirdetés - 29. alkalommal is megrendezte az ÁGOTA® Alapítvány kimondottan a vér szerinti családjukat nélkülöző gyermekek számára egyedülálló táborát.
A Ferencváros vezetőedzője elmondta, mi játszódott le benne a kapott góloknál.
12 órás közlekedési, baleset-megelőzési ellenőrzést tartottak a dél-pesti kerületek rendőrei.
Kampányt indított a közösségi médiában az egykori auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor lengyel állami múzeuma a holokauszt-tagadás elleni küzdelem segítésére, mert úgy érzékeli, hogy elszaporodtak a nácik rémtetteit tagadó vélemények.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.