Több mint tizenegyezren érkeztek csütörtökön Ukrajnából
A beléptetettek közül a rendőrség 463 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
A orosz atrocitások kegyetlenebbnek hatnak a második világháborús német nácikénál – állítják egy hangfelvételen.

Verescsuk: Kijev tárgyal az orosz féllel a súlyosan sérült ukrán katonák kimenekítéséről Mariupolból.

A vezérkari főnök már a győzelmi napi katonai parádén sem jelent meg.

A holland kormányfő az ukrán parlamenthez intézett videóüzenetében elmondta, Hollandia kész leállítani az orosz kőolaj vásárlását.

Az olasz kormányfő amerikai látogatása alkalmával Joe Bidennel többek közt energiaár-plafon bevezetéséről egyeztetett.

Ez volt az első eset, amikor egy Oroszország ellen végrehajtott ukrán támadásnak halálos áldozata volt.

Az orosz elnök a nyugati országokat okolta a számos államban esetlegesen bekövetkező éhínségért.

Korábban Victoria Nuland amerikai külügyminiszter-helyettes ismerte el, hogy Ukrajnában vannak biológiai kutatóközpontok.

Az EP liberális képviselői szankciós listára vennék az orosz vállalatokban fontos pozíciót betöltő európai személyeket.

Bulgáriában például csupán az emberek harmincnyolc százaléka vélekedik pozitívan róluk.

Életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat az a 21 éves parancsnok, aki egy bicikliző civilt agyonlőtt.

Moszkva szerint a lépés nem teszi biztonságosabbá a kontinenst.

A Liga vezetője is arra figyelmeztetett, hogy élelmiszerválság várható Afrikában.

Medvegyev: A Nyugat beavatkozik a háborúba, ezzel növeli a nyílt és közvetlen konfliktus esélyét.

A luhanszki (orosz) lány 12 éves korában került fel a halállistára ukránellenes propaganda vádjával.

Sanna Marin kormányfő és Sauli Niinistö államfő szerint Finnországnak haladéktalanul be kell adnia a tagsági jelentkezést.

Beszélt arról is, hogy Oroszország pontosan tudja, mitévő legyen a nyugati szankciók közepette.

Szinte földi pokolként írható le Mariupol Azovsztal nevű városrésze.

A jövő tavasszal induló kurzusok kötelezőek lesznek, az ország védelméhez szükséges készségeket sajátíthatják el a diákok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.