Szijjártó Péter: Aki a migrációt pártolja, az Európa végét akarja
A külgazdasági és külügyminiszter leszögezte, hogy hazánk nem lesz bevándorlóország.
A külgazdasági és külügyminiszter leszögezte, hogy hazánk nem lesz bevándorlóország.

Fónagy János szerin az ország alapvető érdeke, hogy a világgal együtt változzon.

Menczer Tamás nem hiszi, hogy a magyar embereket a bevándorlás nem érdekli.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese közölte, hogy a nagyobbik kormánypárt a legfőbb ügyészhez és a pénzügyminiszter fordult.

Dömötör Csaba közölte, hogy ha van politikus, akitől nem szívesen fogadnak el tanácsot, az Gyurcsány Ferenc.

Az államtitkár szerint erősebben él a gyanú, hogy egy jól kitervelt beavatkozási és pénzmosási akcióról van szó.

Zsigó Róbert, a Fidesz politikusa elmondta, hogy súlyosan veszélyeztetné az ország békéjét, ha a baloldal lenne kormányon.

A KDNP politikusa jelezte: nem engedik, hogy Európa magával rántsa Magyarországot.

A Belügyminisztérium államtitkára jelezte, hogy a baloldal csak a botránykeltésben érdekelt.

Az államtitkár emlékeztette a párbeszédes politikust, hogy a baloldal több alkalommal nem jelent meg a pedagógus-életpályamodell módosításáról szóló törvény egyeztetésein.

Háborús időkben kiemelt jelentősége van a stabilitásnak és a tervezhetőségnek.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára emlékeztetett, hogy amikor Gyurcsány Ferenc volt kormányon, vizitdíjat szedtek az emberektől.

Az államtitkár elmondta, hogy a háború és a szankciók komoly terheket rónak Magyarországra.

A pedagógusok életpályáját szabályozó törvényjavaslat a béremelést segíti elő.

Tállai András szerint az unió bünteti az országot azzal, hogy beleavatkozik pénzügyi folyamatokba.

Továbbra is kell engedély ugyanakkor az új kutak létesítéséhez.

Az államtitkár elmondta, hogy a kormánynak a magyarok érdeke az első és soha nem fogják a háborút támogatni.

A Párbeszéd politikusának inkább meg kellene köszönnie a rendőröknek, hogy a világ egyik legbiztonságosabb országában élhet.

A kormány számára nagyon fontos, hogy akik kórházban, iskolában vannak, minél jobb körülmények között legyenek.

A KDNP frakcióvezetője emlékeztetett, hogy a magyarok népszavazáson mondták ki, hogy nem kérnek a kötelező kvótákból.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.