Ez a keleti nyitás egyik legfontosabb pillére

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Szorosabbra kell fűzni Kuvaittal az olajipari, innovációs, mezőgazdasági és légügyi együttműködést – közölte Szijjártó Péter.

WL
2013. 05. 08. 10:47

A sajtótájékoztatót követően Fatma Al-Snann, a kuvaiti Felsőoktatási Minisztérium kulturális kapcsolatok főosztályának vezetője és Kardon Béla, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője nyilatkozatot írt alá a tudományos kutatás területén megkötendő együttműködési megállapodásról. Ennek kapcsán Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország és Kuvait ösztöndíjascsere-programot hoz létre, és elismerik egymás diplomáit. Az egészségügyi, a mezőgazdasági, a légügyi és a fejlesztési megállapodásról is egyeztetnek már; utóbbi teszi majd lehetővé, hogy minél több magyar vállalat tudjon részt venni a kuvaiti nemzeti fejlesztési terv végrehajtásában, amely 2035-ig határozza meg az ország fejlesztési irányait.

Khalifa Musaad Hamada a sajtótájékoztatón köszönetet mondott Magyarországnak a vegyes bizottsági ülés létrehozásáért, egyben javasolta, hogy a következő ülés 2015-ben Kuvaitban legyen. Kifejtette: a budapesti ülésen meghatározták az együttműködés területeit, azokra koncentrálva, amelyek összhangban vannak Kuvait nemzeti fejlesztési tervének céljaival, és megvalósíthatók a két ország közötti együttműködés keretében. Hangsúlyozta: hatékony együttműködést szeretnének a magyar és a kuvaiti magánszektor között, hogy közösen valósítsanak meg projekteket annak érdekében, hogy Kuvait kereskedelmi központ legyen a jövőben. Az államtitkár elmondta: elégedett az ülés eredményeivel, a megvalósítást pedig mindkét oldalon nyomon követik majd.

A 2010 óta zajló kétoldalú tárgyalások gyorsították fel az együttműködést az arab térséggel. Kállay Miklós, Magyarország szaúd-arábiai nagykövete a Lánchíd Rádióban kifejtette: arra már Keleten is rájöttek, hogy nyitniuk kell a világ felé. Magyarország az elsők között ismerte fel az ebben rejlő lehetőséget – fogalmazott a nagykövet. Szaúd-Arábia ugyanis az „olaj utáni időszakra” készül, ebben keres partnereket, és nem utolsósorban lehetőséget, hogy mibe fektesse a pénzét.

Újabb magyar kereskedőház nyílik Abu Dzabiban, valamint közvetlen Budapest–Dubaj légi járat indul októbertől – közölte korábban az MNO-val Szijjártó Péter az Egyesült Arab Emírségekben zajlott tárgyalásait követően.

 

Mint Szijjártó korábban elmondta, a kormány a gazdasági kapcsolatok diverzifikálására törekszik, ezzel összefüggésben nemcsak a Távol-Kelet, a Kaukázus térsége és az arab világ, de Afrika felé is nyit, a Nyugat-Balkánon pedig tovább akarja fejleszteni az élenjáró magyar befektetési kapcsolatokat.

 

A kabinet felismerte, hogy a nyugati országok versengenek a keleti szövetségkötési lehetőségekért, így Magyarország is benevezett ebbe a küzdelembe, és komoly erőfeszítéseket tesz a sikerért – mondta Szijjártó a magyar–azeri tárgyalások kapcsán. Más alkalommal elmondta: keresik azokat a projekteket, amelyek a kínaiak által létrehozott alapokból finanszírozhatók. Nemcsak országos, hanem regionális hatású tervekről is szó van.

 

Április 18-án a Budapestet elkerülő V0-s tehervasúti gyűrű kiépítésének finanszírozásáról és kivitelezéséről tárgyalt Szijjártó Péter, a magyar–kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos Pekingben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.