Történelmi mélyponton a munkanélküliség

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Történelmi mélypontra csökkent Győr megyében a munkanélküliség tavaly decemberben. Országosan is egyre kevesebb az állástalan, és nő a foglalkoztatottság.

KG
2014. 01. 17. 16:30

Czomba Sándor pénteken arról beszélt, hogy várhatóan mintegy 6500 új munkahely létesítéséhez, valamint további 12 ezer már meglévő álláshely megőrzéséhez járul hozzá a kis- és közepes vállalkozások (kkv) számára indított munkahelyteremtő pályázati program.


A munkanélküliség tovább csökkent
, folyamatosan nő a foglalkoztatottság. Az NGM szerint ez már a növekedési fordulat egyértelmű jele. Bár elemzők szerint a növekedés jelentős részét a közfoglalkoztatás adja, Czomba Sándor, a foglalkoztatásért felelős államtitkár rámutatott: a kormányváltás óta a versenyszféra önmagában 100 ezer új munkahelyet teremtett a kedvező kormányzati intézkedéseknek köszönhetően.

Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház elemzője szerint kedvező képet mutatnak a munkaerő-piaci folyamatokról a frissen közölt adatok, hiszen a munkanélküliségi ráta csökkent – utoljára 2008-ban volt ilyen alacsony szinten –, s négymillió fölé emelkedett a foglalkoztatottak száma. Elmondta, hogy e fő számok alapján pozitív a kép, ugyanakkor a kedvező folyamatokban jelentős szerepe van a téli közfoglalkoztatási programnak, amelybe 200 ezer embert vonnak be a tervek szerint.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.