Így forintosították a devizahiteleket

Nagy Márton szerint a bankok, a jegybank és a kormány szoros együttműködésére volt szükség.

Mint írja, a forintosítás két nagy lépésből áll: a konverziós árfolyam tavaly novemberi rögzítéséből és a forintosítás technikai lebonyolításából, mely február 1-jén esedékes, ám az árfolyam rögzítésével valójában megtörtént a forintosítás, hiszen szintetikusan már forinthitelek vannak a bankok mérlegében, a hitelek devizanemének ügyfelek felé történő átvezetése már csak egy technikai lépés.

Nagy szerint nem lett volna legitim egy ilyen lépéssorozat a Kúria 2014 nyári jogegységi határozata nélkül, ami kimondja az egyoldalú kamatemelés és az árfolyamrés alkalmazásának jogszerűtlenségét, valamint azt is, hogy az árfolyamkockázatot a lakosságnak kell viselnie. Fontos tényezőnek nevezi, hogy a jegybanki alapkamat történelmi mélypontra csökkent, így a forintosított hitelek kamatai nem haladják meg a folyósításkor érvényes devizahitel-kamatokat. Korábban ugyanis a magasabb forinthiteles kamatok miatt az átváltással nőttek volna a devizaalapú jelzáloghitelesek törlesztőrészletei. „Ezenfelül gazdaságpolitikai fordulatra is szükség volt, amely 2010 után csökkentette a gazdaság sebezhetőségét, és olyan környezetet teremtett, amelyben a forintosítás már végrehajthatóvá vált érdemi piaci kockázatok nélkül” – írja Nagy.

Kiemeli, hogy az átváltásra váró deviza-jelzáloghitel állománya a 19 milliárd eurós csúcsról jelentősen, 9 milliárd euróra csökkent az elmúlt években – az új devizahitelek tiltása, a végtörlesztés és a fennálló hitelek normál üzemmenet szerinti amortizációja révén –, így arányaiban kevesebb, 25 százaléknyi devizatartalékot kellett felhasználni az átváltáshoz. Nagy szerint tehát a kormány és a jegybank 2014 őszén a lehető leghamarabb kezdte meg a forintosítást.

Mint Nagy írja, mindehhez azonban biztosítani kellett az elszámoláshoz szükséges devizamennyiséget. Az MNB Monetáris Tanácsa tavaly szeptemberben döntött a deviza biztosításáról a bankok számára, ezt 3 milliárd euróban határozták meg, az erről szóló törvényt a parlament szeptember végén fogadta el. Emlékeztetett, hogy az MNB a devizatendereket 2014. október 13-ától nyitotta meg.

Emlékeztet arra is, hogy az elszámolás keretében az ügyfelek körülbelül 1000 milliárd forintos visszatérítést kaphatnak, a bankokat ért veszteség viszont ennél alacsonyabb, 600-700 milliárd forint lehet, ami Nagy szerint megfelel a devizakeresleti igénynek. A bankok tényleges devizakereslete így 2 milliárd euró körül alakult, amiből 1 milliárd eurót a piacon, 1 milliárd eurót a jegybanknál elégítettek ki. „Tehát a bankok az elszámoláshoz szükséges devizaösszeg felét a piacon szerezték be, még 2014 augusztusában” – írja Nagy.

Az ügyvezető igazgató szerint az MNB a parlament által elfogadott elszámolási törvény szellemében cselekedett, és ezt követően lépett. Mint írja, ha a jegybank csak a forintosítási törvény után lép, akkor elképzelhető, hogy 8 milliárd euró devizakeresletből 4 milliárd euró jelenik meg a piacon, nyomás alá helyezve a forint árfolyamát. Ha pedig a piac mégis erre számít, és ezzel a feles aránnyal számol a piaci és a jegybanki átváltás tekintetében, akkor a várakozások miatt a forint jelentősen gyengülhet, ami magát a forintosítást lehetetleníti el, Nagy szerint ezért kellett megcserélni a sorrendet.

Közölte: az MNB ezért lépett, a monetáris tanács a jegybankelnök javaslatára – a szeptemberi elvi jellegű támogatást követően – 2014. november 4-én bejelentette, hogy a forintosításhoz szükséges 9 milliárd eurót – ami a tényleges keresletnél valójában 1 milliárd euróval több volt – a bankok rendelkezésére bocsátja. Felidézte: ekkor még csak találgatások voltak a piacon arról, hogy mikor és milyen ütemezéssel kell majd a devizahiteleket kivezetni.

A cikk szerint három szerződés szabályozta a forintosításhoz szükséges árfolyamrögzítést: az MNB és az egyedi bankok, az MNB és a Bankszövetség, valamint a kormány és a Bankszövetség közötti megállapodások. Nagy hangsúlyozta, hogy a szerződéseket tudatosan hétvégén, november 7–9. között írták alá, így az információ esetleges kiszivárgása sem eredményezhetett volna piaci spekulációt.

Az MNB célja az volt, hogy a bankok a forintosításhoz kapcsolódó devizakeresletüket kizárólag a jegybanknál elégítsék ki. Emiatt 2014. november 7-én, pénteken az MNB minden érintett partnerbankkal formális szerződést kezdeményezett – írja Nagy.

Ebben a jegybank azt vállalta, hogy a hitelintézetek számára biztosítja a forintosításhoz kapcsolódó ügyletek teljes devizaigényét, a hitelintézetek pedig azt, hogy minden ügylethez szükséges devizaigényüket a piac helyett az MNB-től szerzik be. Az ügyvezető igazgató jelezte: a szerződést minden jelentős fogyasztói deviza- és devizaalapú jelzáloghitelekkel rendelkező bank aláírta a megadott 2014. november 9-i határidőig.

Kiemelte, hogy 2014. november 7-én Matolcsy György jegybankelnök és Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke egy olyan megállapodást kötöttek, amely részletesen szabályozza a forintosításhoz kapcsolódó ügyletek legfontosabb üzleti feltételeit. Nagy szerint a jegybank nem engedte, hogy akár egy jelentősebb bank is kiugorjon a kötelékből, enélkül ugyanis nem működhetett volna az átváltás.

Az ügyvezető igazgató írása szerint november 9-én a kormány megállapodott a Bankszövetséggel abban, hogy mi lesz a forintosítás árfolyama, a szerződés alapján a 2014. november 7-ei hivatalos MNB-árfolyam és a 2014. június 16-ai Kúria-döntés és november 7-e közötti időszak átlagárfolyama közül az alacsonyabbikon forintosítják a devizahiteleket. A svájcifrank-hiteleknél így 256,5 forintos, az euróhiteleknél 308,97 forintos, míg a japánjen-hiteleknél 2,163 forintos árfolyamon történik majd a forintosítás. Később ezen szerződések alapján született meg a forintosításról szóló törvény, amit 2014. november 25-én fogadott el a parlament – jelenti ki Nagy.

Mint írja, 2014. november 10-én a bankok a pénteki hivatalos MNB-árfolyamon megkapták az MNB-től az átváltáshoz szükséges nagyjából 8 milliárd eurót. Ily módon az MNB-től lényegében a forintosításnál használt rögzítéssel megegyező árfolyamon tudták megszerezni az eurót. „A bankok még ugyanebben a hónapban gondoskodtak a szükséges svájci frank beszerzéséről is, ami nem jelentett nehézséget a még érvényben lévő 1,20-es svájci frank/euró küszöb miatt, így a svájci frankot is a rögzítéssel azonos árfolyamon vásárolták meg” – emlékeztetett Nagy.

Nagy több nehéz kérdésről is beszámolt: az első az volt, hogy egy- vagy többlépéses átváltást valósítsanak meg. Felmerült, hogy a lakossági jelzáloghiteleket két lépésben érdemes konvertálni: először a lakásvásárlási célú, majd később a szabad felhasználású jelzáloghiteleket, a jegybank vezetése azonban az egylépéses konverziót támogatta.

A cikk szerint felmerült az az opció is, hogy az elszámolás, a fair banking és a forintosítás egymástól elkülönítve, egymásra épülve, időben elnyújtva legyen végrehajtva. Ez Nagy szerint kényelmesebb lett volna, azonban növelte volna a forintosítás időzítésével kapcsolatos spekulációs kockázatokat. Emellett megnehezítette volna, hogy a teljes intézkedéscsomag egyszerre feleljen meg a Kúria-határozat szellemiségének, valamint annak az elvnek, hogy megnyugtató és végleges megoldást jelentsen az érintett háztartások számára. Végül a kormány ugyanarra az időpontra, 2015. február 1-jére vonta össze az elszámolás, fair banking és a forintosítás lebonyolítását, ami technikailag a szerződésmódosítások miatt is egyszerűbbnek bizonyult – írja Nagy.

Az ügyvezető igazgató szerint az intézkedés pozitív hatásai a következő években folyamatosan érvényesülni fognak a háztartások vagyonának stabilizálódásán, a pénzügyi rendszer sokkellenálló-képességének erősödésén és a monetáris politika hatékonyságának növekedésén keresztül. Más lett a világ a devizahitelek nélkül, ezért most el kell mindenkinek gondolkodnia arról, hogy a teher ledobása után mit kezdünk az új lehetőségekkel.