Újrakezdődött a volt horvát miniszterelnök pere

Kérdéses, hogy a volt kormányfő egészségi állapota egyáltalán lehetővé teszi-e, hogy a bíróság elé álljon.

Győr Ágnes
2015. 09. 08. 4:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megkezdődött tegnap Ivo Sanader volt horvát kormányfő ellen a Hypo Bank- és a Mol–INA-ügyekben indított egyesített per újratárgyalása. Az eljárást azért kell megismételni, mert a horvát alkotmánybíróság a közelmúltban hatályon kívül helyezte a korábbi ítéletet, és az ügyet visszautalta a zágrábi megyei bírósághoz.

A tegnap délelőtt elindított tárgyalást rövid időn belül felfüggesztette a bíróság, mert a volt miniszterelnök ügyvédei azt kérték, hogy a testület mentse fel Ivan Tuduric bírót, a bírósági tanács elnökét. – Azt kértük, hogy ne Ivan Tuduric legyen a bíró Ivo Sanader ügyében, ugyanis álláspontunk szerint  nem lenne képes elfogultság nélkül végezni a munkáját – mondta el lapunknak a tárgyalás után Jadranka Slokovic, a volt kormányfő egyik védője.

Az ügyvéd hozzátette, leghamarabb a mai napon várható, hogy döntés születik az ügyben. Sanader védői azt szeretnék, ha a kérdésben a legfelsőbb bíróság mondaná ki a végső szót. Ez korábban konkrét javaslatot is megfogalmazott arra vonatkozóan, nem ugyanannak kellene ítélkeznie az új eljárásban, mint aki az előzőben is bíráskodott. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a zágrábi bíróság végül saját berkein belül bírálja el Tuduric bíróval szemben felvetődött kifogásokat. Kérdésünkre, hogy mi lesz, ha Tuduricot nem tudják leváltatni, az ügyvéd elmondta, előbb a horvát alkotmánybírósághoz, majd pedig az európai emberi jogi bírósághoz fordulnak, más fellebbezési lehetőségük a horvát jogrendszer szerint nincsen.

Arról is beszélt, azután, hogy túl vannak a bíró személyét érintő kérdéseken, mindenképpen kérni fogják Sanader és a volt miniszterelnök megvesztegetésével megvádolt Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója perének az egyesítését, hiszen van rá jogi lehetőség, és a jelenlegi helyzetben eleve értelmetlen, hogy külön fut a kettő. Sanadert ugyanis egyebek mellett azzal a váddal illetik, hogy 2008-ban, vagy 2009-ben tízmillió euró kenőpénzt fogadott el Hernáditól az INA horvát olajvállalat irányítási jogai átadásáért cserébe. A feltételezett megvesztegető és az ugyancsak feltételezett megvesztegetett ügyét pedig célszerűtlen külön-külön tárgyalni. A vádakat egyébként mindkét gyanúsított visszautasítja, és a horvát hatóságoknak eddig nem is sikerült bizonyítaniuk őket.

Tegnap a zágrábi megyei bíróságon nem került szóba Sanader egészségi állapota, korábban azonban több újság is arról számolt be, kérdéses, egyáltalán elég jó állapotban van-e a volt kormányfő ahhoz, hogy bíróság elé álljon. Jadranka Slokovic tegnap annyit mondott, ügyfele nincsen jól. – Nem tett jót neki, hogy a nyári hőséget a börtöncellájában kellett átvészelnie. Egy hatvankét éves emberről beszélünk – tette hozzá.

A volt horvát kormányfőt a zágrábi megyei bíróság 2012 novemberében nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélte háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt. A legfelsőbb bíróság a büntetést tavaly jogerősen nyolc és fél évre enyhítette. Jelenleg két másik korrupciós ügyben is folyik eljárás Sanader ellen, azokban még nem született jogerős ítélet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.