A kisvállalkozó a mennybe megy

Ki magyarázza meg, hogy miért születtek olyan remek filmek, színdarabok a hazai családi vállalkozásokról a két világháború között, és miért nem jönnek létre ennek mai, XXI. századi utódai? Szerencsére néhány harmincas évekbeli alkotás felújítva ma is látható.

Az Illatszertár csúcsjelenete: a drogéria tulajdonosa az üzletben kap szívinfarktust Fotó: MTI/Komka Péter

Az Illatszertár csúcsjelenete: a drogéria tulajdonosa az üzletben kap szívinfarktust
Fotó: MTI/Komka Péter

Csakhogy az alapító már öregecske, rakoncátlankodik a szíve, előkészíti hát, hogy átadja a boltot a fiatal generációnak. A kiszemelt utód azonban nem repes az örömtől, hogy beálljon a pult mögé úgymond szatócsnak. Az egykori aranybánya néhány év alatt a tönk szélére kerül, ám erről az öregeket – kíméletből – nem tájékoztatják. Ekkor lép a színre a hős segéd – ma úgy mondjuk, üzletvezető, menedzser –, aki vállalja az összeütközést a munkaadójával is, hogy megmentse a céget és a családi vagyont. – A segédnek úgy kell szeretni a céget, mintha tulajdonos lenne, a tulajdonosnak úgy kell dolgozni benne, mintha segéd lenne – ezt a mélyenszántó bölcsességet adja a hűséges alkalmazott szájába Csathó Kálmán.

A generációváltás a bonyodalom igazi oka az Illatszertár című László Miklós- vígjátékban is. Ez a „parfümös” történet jutott az említett darabok közül a legmesszebb: már 1940-ben Saroküzlet címen filmet forgatott belőle Amerikában Ernst Lubitsch, majd ugyanezt zenés moziként Judy Garlanddal és Buster Keatonnal 1949-ban vetítették, valamint 1998-ban a történet egyik szálát dolgozták fel Meg Ryannal és Tom Hanksszel: hogyan esünk szerelembe valakivel, akivel csupán leveleket váltunk, de a való életben ki nem állhatjuk. Emellett a darab itthon is igen sikeres mind a mai napig, az 1987-es tévéjáték után az utóbbi évtizedben a fővárosban és vidéken többtucatnyi felújítást ért meg.

Lehet persze, hogy jelenlegi nézői­nek többsége a szerelmi viszonyokat élvezi, a „parfőmlovagok” és elárusítókisasszonyok időnként félreértéseken alapuló veszekedéseit és kibéküléseit. Pedig a történet igazi hőse a vállalkozó, a bolt tulajdonosa, a javakorabeli férfiember, aki egy érzelmi viharba kerülvén szívszélhűdést kap és kórházba kerül. Gyermekei vannak ugyan, de azok nem foglalkoznak a parfümériával. Itt is a segéd kulcsfigura, régi, bizalmi ember. A tulajdonos azon morfondírozik, hogy beveszi a családba vőnek és az üzletbe társnak. Ez is remek kereskedőportré, és miközben a néző könnyesre neveti magát a vígjátéki fordulatokon, kissé megkönnyezi a magányos vállalkozó drámáját, aki azt hiszi, szeretett férj és apa, aztán rádöbben, hogy valójában egymaga áll a világban.

Vajon nem lennének-e kíváncsiak a nézők a mai, a rendszerváltás idején indult, ma pedig nyugdíjazásra készülődő „nagy generáció” családi viszonyaira? Beállna-e a mai okostelefonos korosztály a pult – vagy akár a virtuális pult – mögé, van-e utódlási gondja a top 100 vállalkozóinak vagy éppen egy-egy kisebb településen kinőtt, helyben meghatározó vállalkozó családoknak? Megírnák-e, megfilmesítenék, színre állítanák ezeket a kamaradrámákat a ma írói?

Költők, énekeljetek!