Leginkább a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának keedi kamatdöntő ülését várja a piac a jövő heti makrogazdasági események közül, más napokon a munkaerőpiaci, beruházási statisztikák tarthatják lázban az elemzőket. A jegybank februári kamatmeghatározó ülésén ezzel együtt nem várnak változást sem az irányadó kamatokban (a jegybanki alapkamat 0,9 százalék 2016. május 25. óta), sem a monetáris politikai eszköztárban.
Szerdán negyedéves adatokat közölnek a foglalkoztatottság és a munkanélküliség kapcsán, a statisztikai hivatal ezúttal a november–január közötti időszakra ad friss adatokat. Emlékezetes, a 2018. október–decemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4,481 millió volt, 34 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Tavaly a munkanélküliségi ráta 0,4 százalékponttal 3,7 százalékra csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Csütörtökön az ipari termelői árak januári alakulását és a beruházások tavalyi és 2018. negyedik negyedéves adatait teszik közzé. Az ipari termelői árak tavaly 5,5 százalékkal nőttek, az előző évi 3,9 százalékos emelkedést követően. Tavaly a harmadik negyedévben a beruházások volumene 22,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit a második negyedévi 15,3 százalékos növekedés után.
A növekedés a vállalkozások kapacitásbővítő fejlesztéseihez, az uniós forrásokból finanszírozott projektekhez, valamint a továbbra is élénk lakás- és egyéb ingatlanberuházásokhoz köthető. Az építési beruházások 25,1, a gép- és berendezésberuházások 18,5 százalékkal növekedtek éves összevetésben. Eközben a legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 13,1, a költségvetési szerveknél pedig 35 százalékkal emelkedett a fejlesztések volumene.
Kedvezően zárt, növekvő forgalom mellett erősödött a múlt héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 40 814,60 ponton fejezte be a heti kereskedést, 1,58 százalékkal magasabban az előző pénteki záróértékénél. A részvénypiac forgalma 49,6 milliárd forint volt az előző heti 43,7 milliárd után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek: az OTP és a Richter erősödött, a Magyar Telekom és a Mol gyengült.