Kincseket mentett a jegybank

Négy év alatt 34 műkincset, illetve gyűjteményt sikerült megmenteni a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja keretében. A jegybank több más nemzet monetáris intézményének sorához csatlakozott, amikor 2014-ben életre hívta saját műkincsmentő programját, amelyet most zárt le hivatalosan.

Horváth Éva
2019. 03. 24. 8:25
Baán László; Gerhardt Ferenc
Tiziano festményét Baán László és Gerhardt Ferenc mutatta be a 2015-ös vásárláskor Fotó: MTI/Kovács Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2014-ben indította el Értéktár programját, amely 2018 decemberében ért véget. A műkincs-visszavásárlási sorozatnak az volt a célja, hogy a külföldre vagy külföldi tulajdonba került, jelentős művészeti értéket képviselő műkincsek közül minél többet visszaszerezzenek Magyarország számára, kiegészítve azokat a hazai hagyatékokban fellelhető legfontosabbakkal.

A programra az MNB százmillió eurós, mintegy harmincmilliárd forintos keretet különített el 2018 végéig. A magyar jegybank ezzel több más ország központi monetáris intézményeinek sorához csatlakozott, amelyek műkincs-visszavásárlási programjukkal és gyűjteményükkel ugyancsak hozzájárulnak a saját kulturális örökségvédelmükhöz. Hasonló, sőt azt mennyiségé­ben jelentősen meghaladó művészeti gyűjteménnyel rendelkezik például az angol, az osztrák, a belga, a cseh, a német, a spanyol és a török jegybank.

Az értékmentés keretében az MNB megközelítőleg 13 milliárd forintot költött el, összesen 34 műalkotás, illetve gyűjtemény került tartós múzeumi letétbe; 2014 óta több mint hatszázezren tekintették meg az ország közgyűjteményeiben elhelyezett műkincseket – jelentette be Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke.

Tiziano festményét Baán László és Gerhardt Ferenc mutatta be a 2015-ös vásárláskor
Fotó: MTI/Kovács Attila

Az Értéktár program vezetője pénteken A Magyar Nemzeti Bank értékmentő programja 2014–2018 című albumot és a gyűjteményről készült ismeretterjesztő kisfilmeket tartalmazó DVD bemutatója, egyszersmind a projekt hivatalos lezárása alkalmából beszélt. Mint elmondta, a jegybank kizárólag eladói megkeresés alapján vásárolt, az eladónak hiteles okmányokkal kellett bizonyítania, hogy a tárgy a jogos tulajdonában van. A vásárlásoknál a végső szót minden esetben az MNB igazgatósága mondta ki a közgyűjtemények szakembereiből álló tanácsadó testület ajánlása és értékbecslése alapján.

A mandátuma áprilisi lejártával az MNB alelnöki posztjáról távozó Gerhard Ferenc megjegyezte: az MNB kulturális missziója nem ér véget. Ezeket a műtárgyakat, gyűjteményeket sorra kérik kölcsön magyarországi és nemzetközi múzeumok – mutatott rá, példaként említve Tiziano Mária gyermekével és Szent Pállal című festményét, amelyet 2015-ben Baán Lászlóval, a Szépművészeti Múzeum főigazgatójával mutatott be.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.