Újabb részletek derültek ki a pénzügyi kormányzat programjáról, amellyel a lakossági állampapírpiac aktivitását kívánja fellendíteni. Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója a Portfólió tegnapi Investment, Wealth and Savings (IWS) konferenciáján elmondta, hogy egy teljesen új, kisbefektetőket célzó számlacsomag kialakítását tervezik. A bankokkal közösen kialakított konstrukciót azok a lakossági ügyfelek vehetnék igénybe, akik havi rendszerességgel több tízezer forintért vásárolnának állampapírt.
Mint már a múlt hét óta ismert, idén június elsejétől adómentessé válnak a lakossági állampapírok, az intézkedéstől a pénzügyi kormányzat azt várja, hogy öt év alatt 5000 milliárd forinttal, vagyis a duplájára nő a lakossági állampapírok állománya, amihez évi 1000 milliárdos növekedésre van szükség. A javaslat elfogadása esetén a magánszemélyek a bankszámla költségein is sokat spórolhatnak, hiszen jelentősen csökken a pénzügyi tranzakciós illeték mértéke. A szóban forgó összeg nagyjából megegyezik az ország devizaadósságával, így – ha az ütem tartható – 2025-re leépíthető a devizaadósság, és addigra már csak forinthátraléka marad Magyarországnak.
Jóllehet a hazai lakossági állampapírpiac állománya már ma is egyedülállóan magas a világon – az egyéves vagy annál hosszabb futamidejű befektetési szegmensben az állampapírok gyakorlatilag egyeduralkodók –, hatalmas a háztartások készpénzben tartott vagyona, és annál is több a látra szóló bankbetétek állománya. Ez utóbbi pénztartási formák kamatot alig termelnek, viszont annál nagyobb költségük van. Emellett azokra az alpiacokra érdemes még fókuszálni – húzta alá az ÁKK első embere –, amelyek esetében van befektetési potenciál. Ilyen a hosszú távú nyugdíjmegtakarítások és ilyen lehet a rövid távú, „átmeneti” befektetések piaca. A tervezett nyugdíjkötvény kamata infláció +1,7–3 százalék között alakul majd, nyugdíjba vonuláskor lehet hozzáférni, és a terméket még ebben az évben elindítanák – mutatott rá a szakember.