A legmodernebb informatikai big data, vagyis nagy mennyiségű adatok elemzésén alapuló módszereket alkalmazza ökológiai kutatásaiban Jordán Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontja Balatoni Limnológiai Intézetének igazgatója. Fő területe az ökológiai rendszermodellek elemzése, vezetésével – nemzetközi együttműködésben – magyar kutatók a vízi ökoszisztémák táplálékhálózati modelljeit elemezve arra keresik a választ, mely fajok halászatával milyen mértékben sérül az ökoszisztéma. Ezáltal rávilágíthatnak, melyik hal mennyire fontos a tengeri életközösségnek.
A kutatás azért szükséges, mert a Föld lakosságának jelentős része sok halat fogyaszt, így a túlhalászat a bolygó egyik legégetőbb ökológiai problémája – írta az MTI. Az együttműködés célja az, hogy olyan halak fogyasztását szorgalmazza, amelyek hiánya a lehető legkevésbé árt az ökoszisztémának, vagyis amelyek a táplálékhálózatban betöltött szerepükből kiindulva kevésbé hatnak a többi fajra.
A modell segítségével a fajokat számozott fontossági sorrendbe teszik, amelyet a halászati kvóta megállapításakor fontos lenne figyelembe venni. A módszerek nem csak halakra és tengeri halászatra alkalmazhatók. Rámutatnak arra, hogy a vörös listás védett fajok mellett akár olyat is érdemes védeni, amelyből adott esetben sok van, mégis megállapítható, hogy a teljes rendszer szempontjából kulcsfontosságú.