Titokban lemázsálnák az utasokat felszállás előtt

Észrevétlenül megmérné a légi utasok testsúlyát egy brit technoló­giai startup. A cég célja, hogy csökkentse az üzemanyag-felhasználást és a szén-dioxid-lábnyom méretét. Más kérdés, hogy például a fapados légitársaságok milyen ötleteket merítenének abból, ha ismernék utasaik testsúlyát.

A bőröndre várva – minden holmival nehezebb a repülő és nagyobb a fogyasztása Fotó: Éberling András

A bőröndre várva – minden holmival nehezebb a repülő és nagyobb a fogyasztása
Fotó: Éberling András

Éppen ezért megkezdte a tárgyalásokat az Egyesült Királyságban lévő repülőterek üzemeltetőivel a Fuel ­Matrix, hogy diszkrét módon, észrevétlenül tudják megmérni az utasok testsúlyát. Roy Fuscone szerint a cég technoló­giája garantálja, hogy az adatokat biztonságosan kezelik és védik a GDPR-ben, ugyanúgy, mint ahogy teszik ezt az arcfelismerő technológiához használt biometrikus adatokkal. ­Hasonló törekvések már vannak egyes légitársaságoknál. Helsinkiben a Finnair már két éve önkéntes alapon megkezdte az utasok testsúlyára vonatkozó adatok összegyűjtését. Üzbegisztánban az állami légitársaság már 2015-ben bejelentette, hogy a repülésbiztonsági célokból mérlegeli az utasokat induláskor.

A Fuel Matrix alapvetően energetikai kérdésekkel foglalkozó startup, honlapja szerint az üzemanyagok tökéletesebb elégetésével foglalkoznak. A légi utasok testsúlyának a mérésével azonban alighanem darázsfészekbe nyúltak. A légitársaságoknak ugyanis régóta dédelgetett ötlete, hogy többletdíjat fizettessenek a túlsúlyért. A hatásvadász kijelentéseiről ismert ­Ryanair-vezér, Michael O’Leary többször elsütötte ezt a viccet az állóhelyekkel és fizetős WC-vel együtt. Komoly formában azonban az AirAsia X fapados légitársaság jelentette be évekkel ezelőtt, hogy mérlegre állítja utasait, és megnézi, mennyit nyomnak. A légitársaság vezérigazgatója a drasztikusan növekvő üzemanyagárakat kívánta kompenzálni azzal, hogy az utasokat lemérik, és súlypótlékot fizettetnek velük.

De nemcsak a túlsúly jelent problémát az utasok tekintetében, hanem a kiterjedés is. Különösen a diszkont- légitársaságokra jellemző, hogy szűkre szabják a helyet az üléssorokban. Az átlagosnál méretesebb utasok egyfelől szenvednek, másfelől elveszik a helyet a szomszéd ülésen ülők elől. Ez sem új dolog, már az ezredfordulón megtörtént, hogy két jegyet kellett venniük a Southwest amerikai diszkont-légitársaság testes utasainak. A dolgot egyszerűen úgy mérték le, hogy le lehet-e hajtani a kuncsaft ülésének karfáját, és képes-e bekapcsolni a biztonsági övet. A cég ­Boeing–737-eseket üzemeltetett, amelyekben minden sorban három-három darab 48 centiméter átmérőjű ülés volt található, hasonlóképpen, mint az Európában is általánosan használatos keskenytörzsű repülőgépeken.

Igazán távol áll tőlünk, hogy ötleteket adjunk a légitársaságoknak, de az utasokkal gyakran nemcsak az a baj, hogy szélesek, de bizony megesik, hogy magasak is. A fapadosok székezése ­miatt bizonyos csombcsonthossz felett megoldhatatlan feladat a szabályos üléshelyzet felvétele. Minden gépen van néhány nagyobb lábhellyel rendelkező ülés, ezekért természetesen pluszpénzt kérnek. Csak remélhetjük, hogy a hosszabb lábú utasok a jövőben nem büntetést fizetnek, hanem a széksorokat teszik olyan távolságra, hogy a magas növésű utasok is kényelmesebben elférjenek.