– A feltöltés eltörlése semmilyen pénzügyi fennakadást nem okoz, ugyanakkor nagyban segíti a kormány adóegyszerűsítési törekvéseit. A kedvező gazdasági mutatók miatt biztonságos lehetőség van arra, hogy a szóban forgó 150-170 milliárd forintot a költségvetés december helyett májusban kaphassa meg – fogalmazott Izer Norbert. Az államtitkár a kedvező adatokra példaként említette a tavalyi 2,2 százalékos államháztartási hiányt, valamint az idei első negyedéves – minden szakmai várakozást felülmúló – 5,3 százalékos gazdasági növekedést, és azt, hogy csökkenő közterhek mellett is emelkednek az adóbevételek.
– Mérsékelni kell a vállalkozások kötelezettségein, olyan szabályrendszert kell kialakítani, amely egyszerre segíti a társaságok dolgát és garantálja, hogy a gazdasági fejlődés nem torpan meg – vélekedett összegzésképpen Izer Norbert. Az államtitkár megítélése szerint a 13+1 pontos gazdaságvédelmi akcióterv megfelel a kritériumoknak.
Varga Mihály pénzügyminiszter a múlt héten ismertette az akcióterv pontjait – ezek között több adóügyi lépés is szerepel. Így – már az idén július elsejétől – 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökken a cégek által fizetendő szociális hozzájárulási adó, miközben – jövőre – 13-ról 12 százalékra mérséklődik a kisvállalati adó, azaz a kiva mértéke. Megszűnik a már említett adófeltölés, emellett átmenetileg nulla százalékra csökken a reklámadó kulcsa, a szálláshely-szolgáltatások áfája 18 százalékról öt százalékra változik, amivel párhuzamosan négyszázalékos turisztikai fejlesztési hozzájárulást vezetnek be. Mindezek mellett megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó, vagyis az eva, és a jövő évben kedvezőbbé válnak a fejlesztési adókedvezmény szabályai.
A gazdaságvédelmi akcióterv 13+1 pontja
1. A szociális hozzájárulás júliusban 2 százalékponttal 17,5 százalékra mérséklődik.
2. A kisvállalti adó mértéke 13-ról 12 százalékra csökken 2020 januárjától.
3. Adóegyszerűsítések mellett megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó.
4. Eltörlik az adóelőleg-feltöltést.
5. A reklámadó kulcsa 2022 év végéig nulla százalék lesz.
6. A szálláshely-szolgáltatás áfája a legkedvezményesebb, 5 százalékos sávba kerül.
7. Kistelepüléseken való lakóingatlan építésére vagy felújítására ötmillió forinthoz lehet jutni.
8. További támogatás lesz munkásszállók létrehozására.
9. Jövő évtől 2022-ig évről évre nő a kkv-k által felhasználható fejlesztési adókedvezmény.
10. Tízmilliárd forintos tőkeemeléssel tovább bővül az állami kezességválás.
11. A mezőgazdaság fejlesztéseit többlet-kezességvállalással támogatják.
12. Többletforrások jutnak a mezőgazdaságban az öntözési kapacitások fejlesztésére.
13. A kutatásra és fejlesztésre újabb 32 milliárd forint jut.
13+1. Fennmarad a stabilitás, többek között az új, lakosságot célzó állampapírprogrammal.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!