Kaktusz nő védett területen

Villány környékén, a Kiskunsági és a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban, valamint a Vértesben is találtak kaktuszokat, amelyeket nagy valószínűséggel hobbikertészek telepítettek. Az inváziós növénynek tekinthető kaktusz komoly ökológiai veszélyeket okozhat.

Kunbaracsi birkalegelő hívatlan vendégekkel Fotó: Karcza Zsolt

A hazai növényvilág körülbelül 2700 vadon élő fajból áll, közülük mintegy hétszáz faj nem őshonos, dokumentáltan Amerika felfedezése (1492) után került Európába, ezen belül Magyarországra. A közülük meghonosodott és invázióssá vált fajok (özöngyomok) száma mintegy nyolcvan, ezek közé tartozik a gyorsan szaporodó és növekvő bálványfa, a zöld juhar, a kései meggy, a gyalogakác, a magas aranyvessző és a selyemkóró. (Azokat a nem őshonos fajokat nevezzük inváziósnak, avagy özönfajoknak, amelyek az ember közvetett vagy közvetlen segítségével új területre kerülve nagymértékben, inváziószerűen terjednek.) Az újonnan érkező fajok nem mindegyike okoz problémát, egyesek azonban igen. A negatív hatások sokszor csak évtizedek, néha évszázadok múltán derülnek ki. Bizonyos hatásokat azonban – például az ürömlevelű parlagfű okozta pollenallergiát vagy a kaukázusi medvetalp számlájára írható bőrgyulladást – közvetlenül érezhetjük. Az első világháború után megjelenő ürömlevelű parlagfű a legelterjedtebb gyomnövényünk lett – a lakosság 15-20 százaléka érzékeny a pollenjére.

A biológiai invázió az egyik legnagyobb probléma a hazai védett területeken, a természetvédelmi szakemberek szerint Magyarországon az európai átlagnál súlyosabb a helyzet. Az Élet és Tudománynak tavaly nyilatkozó Csiszár Ágnes, a Soproni Egyetem Növénytani és Természetvédelmi Intézetének egyetemi docense szerint a tíz legnagyobb problémát okozó növényfaj közül nyolc észak-amerikai eredetű. A védett területek legnagyobb részén a fehér akácot jelölték meg mint problémát okozó fajt, de jelentősnek ítélték például a közönséges selyemkóró, a mirigyes bálványfa és a keskenylevelű ezüstfa által okozott gondokat is.

Kunbaracsi birkalegelő hívatlan vendégekkel
Fotó: Karcza Zsolt

Két éve adták hírül, hogy a hazánkban nem őshonos, Észak-Amerikából származó prérifű bukkant fel a Duna–Tisza közén és Debrecenben. A legújabb érdekesség, hogy kaktuszokkal is számos helyen lehet találkozni. Villány környékén, a Kiskunságban, a Pilis nyugati oldalán, a Csepel-szigeten, a Soroksári Botanikus Kertben, valamint a Vértesben is találtak kutatók és természetvédelmi őrök kaktuszokat. Csecserits Anikó, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa szerint a fügekaktusz vagy medvetalpkaktusz nemzetségébe tartozó pozsgás növények több fajának példányait találták meg eddig. Azt nem tudjuk, hogy a termésük életképes-e, ami biztos, hogy az anyanövényről letört hajtás több méter távolságban legyökerezve új növényt tud létrehozni. A kutató szerint ezeket a példányokat vagy tudatosan ültették ki, vagy véletlenül kidobták és gyökeret eresztettek. Az Észak-Amerikában őshonos kaktuszok a száraz hideget túlélik – homokos talajon, sziklagyepen vígan elélnek –, hideg és nedves körülmények között azonban kirohadnak.

– Az inváziós fajok kezelésének egyik lényeges eleme, hogy amíg az idegenhonos fajnak csak néhány egyede van jelen, addig kis energia- és költségráfordítással megakadályozhatjuk a terjedését. Később már nagyon nehéz e fajok visszaszorítása. A legnagyobb ismert hazai kaktusztelepet, a tizenöt négyzetméter kiterjedésű állományt Kunbaracson találtuk – tájékoztat Csecserits Anikó.

A kaktusznak a szára fotoszintetizál, a levelekből tövis lesz. Azon túl, hogy szúrnak, kiszorítják az őshonos növényeket, ezért mielőbb lépni kell. Ausztráliában és a mediterrán térségben jelentős inváziós fajok, komoly gondot okoznak a természetvédelemnek, de a hozzánk közeli Bulgáriában is már legelőgyomként tartják számon a nálunk is megtalált egyik fajt. Természetesen nem lehet tudni, hogy egy nem őshonos fajból özönfaj lesz-e nálunk is – merthogy nem mindegyik jövevény lesz igazán veszélyes. Ez olyan kérdés, amivel kapcsolatban jelenleg is folynak a kutatások, ugyanakkor ez eddigi eredményeknek egy közös pontja van: az a faj, amelyik már valahol a világban veszélyes özönfajjá vált, jó eséllyel máshol is az lesz. Csecserits Anikó szerint jobb más kárából tanulni és korán kiirtani a lehetséges inváziós fajt.