Minden dologra fogható emberre szüksége van a magyar gazdaságnak – akár ez a következtetés is leszűrhető abból az adatsorból, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) állított össze lapunk kérdései alapján. A hatóság kimutatásából kiderült, hogy az év első felében meglehetősen sokan szegődtek el – legálisan – alkalmi vagy idénymunkásnak. Januárban általában kevesebb a szezonális elfoglaltság, az esztendő első hónapjában ezzel együtt is kétszázezer embert jelentettek be a munkáltatók. A szám az időjárás kedvezőbbre fordulásával egyre emelkedett, s júniusban már 330 ezer ember dolgozott átmeneti jelleggel. Mint arra a NAV rámutatott, leggyakrabban a kereskedelemben vesznek fel rövid időre embert, de gyakori megoldás ez a vendéglátásban, a mezőgazdaságban és a halászatban is.
Hatvanötezres bírságot is kaphat, ha rajtakapják, hogy ezeket a palackokat váltja vissza
Figyelmeztetés és helyszíni bírság is kiszabható, de akár fel is jelenthetik érte.