Mario Draghi, az Európai Központi Bank olasz elnöke az utolsó igazgatótanácsi ülésen keresztülvitte, hogy a bank újból elkezdje az úgynevezett eszközvásárlási programot, amelynek során havi 20 milliárd euró értékben vásárol az eurózóna tagállamainak állampapírjaiból. Erre a döntésre szinte senki nem számított, hisz egyrészt ez volt a jegybankelnök utolsó döntése, és ilyenkor már nem szoktak nagy programokba belefogni – ezzel is szűkítve a következő elnök mozgásterét –, másrészt a programot még csak tavaly év végén fejezték be, így újraindítása kapkodásnak, átgondolatlannak tűnik.
A Financial Times a napokban nyilvánosságra hozta, hogy a lépés széles körű ellenállásba ütközött mind a bank, mind a tagállamok részéről. Az EKB monetáris politikai bizottsága kifejezetten azt tanácsolta az elnöknek, hogy ne indítsa újra a programot, miután egy ilyen döntéshez több adatra, hosszabb időszak megfigyeléseire van szükség, miközben egyre több jel utal arra, hogy ez az eszköz a gazdasági növekedést önmagában kevéssé segíti, ezzel szemben a negatívvá váló állampapírhozamok révén sok kárt okoz.
Ráadásul a kormányzótanács harmada is kifejezetten ellenezte a döntést, pedig az EKB híres arról, hogy általában a majdnem egyhangú döntéseket szokták elfogadni, mivel itt nem egy ország, hanem 19 ország alkotta valutaövezet jegybankjáról van szó, ahol a tagállamok véleményét igyekeznek figyelembe venni. Az is ritkán fordult elő, hogy Draghi szembement volna a monetáris bizottság ajánlásával, és akkor sem ilyen döntő ügyben tette.

Fotó: Reuters
A döntést azóta már több komoly jegybankár is bírálta, többek között a német, az osztrák és a francia jegybank korábbi elnökei. Az elmúlt néhány hónapban ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy az előző években, a fellendülés időszakában folytatott válságkezelő monetáris politika már nem alkalmas az újabb gazdasági lassulás megfékezésére, ellenben az államkötvények piacról való kiszívásával negatív kötvényhozamokhoz vezet.
Ez a befektetők számára rendkívül kedvezőtlen, hisz így megszűnik az úgynevezett kockázatmentes hozam, a pénz befektethetetlenné válik. Azok a polgárok, akik megtakarításaikat és azok kamatait az öngondoskodás jegyében nyugdíjas éveikre szánják, kamatok hiányában még többet tesznek félre, hogy ugyanúgy biztosítva legyen nyugdíjas éveik elvárt életszínvonala. Így viszont jelenbeli fogyasztásuk csökken, vagyis a gazdaság nemcsak hogy nem élénkül, de inkább lassul ennek következtében.