Félmilliárdos elméleti kémikus

Félmilliárd forintnak megfelelő eurót nyert az Európai Kutatási Tanács (European Research Council, ERC) legrangosabb, fiatal kutatóknak kiírt alapkutatási pályázatán Mátyus Edit, az ELTE TTK Kémiai Intézet kutatója. Az egyetemi adjunktus a kiírás negyedik nyertes kémikusa, de az első, aki szerint bölcsőde kell a lágymányosi campusra.

El kell tudni magyarázni a céljainkat, világosan elmondani, hogy mit miért szeretnénk tenni Fotó: Kurucz Árpád

– Hetedikes korában eldöntötte, hogy kutató lesz. Mi vitte ebbe az irányba?

– Sokat forgattam mérnök szüleim szakkönyveit, emellett kiváló általános iskolai tanáraim tovább erősítették bennem a matematika, a fizika és a kémia szeretetét. Versenyekre jártam, amelyeken általában jól szerepeltem. Az egyik díjátadón az Apáczai-gimnázium tanára, Villányi Attila lelkesítő ismertetőt tartott intézményéről. Elbűvölt, oda jelentkeztem. A komplex természettudományos tagozatra jártam, majd az érettségi után az ELTE vegyész szakán tanultam 2001-től.

– Manapság a végzős középiskolások közül egyre többen külföldi egyetemen kezdenek tanulni. Megérintette ez a lehetőség?

– Akkor még nem volt olyan divatos ez az irány, mint napjainkban. Bennem fel sem merült, mert az ELTE vegyészképzése szerintem a nemzetközi élvonalban van. Hosszú évtizedek óta dolgoznak itt világhírű elméleti kémikusok, legfeljebb kevésbé kerültek reflektorfénybe. Budapesten nőttem fel, a családom és a barátaim ehhez a városhoz kötnek. Ez a stabil háttér, érzelemgazdag környezet nagyon sokat ad. Természetesen a kutatónak külföldön is ki kell próbálnia magát, fel kell kerekedni, de erre a PhD-képzés vagy a tudományos fokozat megszerzése utáni időszak jobbnak tűnik. A mostani pályakezdőknek azt is mérlegelniük kell, hogy ad-e annyit például egy külföldi egyetem, amiért érdemes több millió forintnak megfelelő tandíjat fizetni. Ha jó eredménnyel végez valaki a hazai egyetemen, lelkes, motivált, tanulni szeretne, ráadásul jól beszél angolul, örömmel várják külföldön.

– A diploma megszerzése után a világ élvonalában lévő intézményekben dolgozott: Princeton University, ETH Zürich, Cambridge University. Mi hozta haza?

– Szakmai szempontból sohasem éreztem azt, hogy az ELTE-n nem készítettek fel erre a pályára, hogy homályos lenne a tudásom. Az előbb említett helyeken a jobbak közé tartoztam. Nagy különbséget nyelvi és kulturális szempontból éreztem. Angolul, olaszul, franciául, németül beszélek, de a nyelvvizsgák ellenére mindig megszenvedtem az új környezetet. Amiért itthon vagyok, az az, hogy sokan szeretnénk, ha Budapesten is lenne a világ legjobb száz intézménye közé sorolt egyetem. Az előbb megfogalmazott cél érdekében nagy pályázatokat kell nyerni. Én először közel félmillió eurót hoztam az ELTE-re, amiből 2016-ban létrejött a jelenleg öt szakemberből álló kutatócsoportom. Az akkor kijelölt kutatási irányok egyikét támogatta most az ERC másfél millió euróval. Külföldön azt mondják, pénzt kell hozni az egyetemre, mert akkor lehet jól dolgozni. Ez a nagy külföldi egyetemeken régóta elvárás. Az ember önéletrajzában a vezető folyóiratokban közölt cikkek mellett a kiemelkedő pályázati forrásokon való sikeres szereplés is fontos szempont.

– Mire kapott közel félmilliárd forintot?

– A molekulák elméleti leírása érdekel, ebben szeretnék minél pontosabb eredményeket elérni. A kísérleti eszközök rohamosan fejlődnek, ezért a kísérletek egyre részletesebb adathalmazokat nyújtanak. A probléma az, hogy egy pont után nem értjük, amit látunk. Az elméleti kémia kapcsán sokan hallottak például a gyógyszertervezésről. Számítási algoritmusok alapján születnek javaslatok, hogy milyen molekulákat hozzanak létre. Rengeteg információt kapunk a létrejött molekulákat felépítő atomok, elektronok, atommagok szerkezetéről. Számos effektusról tudunk, amire korábban mindenki legyintett, mint ami úgy sem számít. Már látjuk, hogy számít, emiatt az elméleteinket újra kell gondolni. Ezt segíti a molekulák pontos leírása.

El kell tudni magyarázni a céljainkat, világosan elmondani, hogy mit miért
szeretnénk tenni
Fotó: Kurucz Árpád

– Kémiáról beszélünk, vagy már fizikáról?

– Ez molekulafizika. A molekulákkal számos érdekes mérést végezhetünk. Az adathalmazból válogatjuk ki szigorú előírások alapján a bennünket érdeklő effektusokra jellemző információkat. Az anyag molekuláris szerkezetének, belső dinamikájának megértésére törekszünk, amivel jobban megismerjük az anyagi világot. Noha alapkutatást végzünk, annak örülünk a legjobban, ha a munka végén olyan kapcsolódási pontra bukkanunk a mindennapi életben, amire nem is gondoltunk.

– Első jelentkezésével mindjárt nyert. Mi volt a titka?

– Sokan mondják, hogy a pályázatírás művészet. Olyan embereket kell meg­győzni a témánk fontosságáról, akik nem feltétlenül ismerik az adott tudományág valamennyi irányát. El kell tudni magyarázni a céljainkat, világosan elmondani, hogy mit miért szeretnénk tenni. Öt év múlva lejár a támogatás, de nem várjuk meg, hogy elfogyjon a pénz, a zökkenőmentes munka érdekében folyamatosan pályázunk.

– Milyen körülményeket biztosít a másfél millió euró?

– Anyagi biztonságot, megfelelő mozgásteret ad, amiből döntő részben rezsit és a munkatársak bérét fizetjük, illetve kutatási eszközöket vásárolunk. A pénz felhasználását rám bízták, annyi a megkötés, hogy a munkaidőm meghatározott hányadát a projektre kell fordítani. A munkaerőhiány bennünket is érint, nehezen találtam a csoport számára hasznos, kiváló felkészültségű szakembert.

– Oktatni is kell, vagy kizárólag kutat?

– Néhány órát tartok az alapképzősöknek, de ami fontos, hogy négy éve bekapcsolódtam a doktori képzésbe. Olyan tárgy oktatásában szeretünk részt venni, amely kapcsolódik a kutatásainkhoz. Elméleti kutatóként nem érzem annak versenyhátrányát, hogy Budapesten dolgozom, s nem Angliában vagy az Egyesült Államokban. Nekünk nem több milliárd dolláros csúcsberendezésekre van szükségünk, hanem gyors számítógépekre és ötletekre. Ezek a feltételek itthon is adottak.

– Kétgyermekes családanyaként mit kérne, ha kérhetne?

– Itt Lágymányoson, az ELTE-n, a Műegyetemem, a Természettudományi Kutatóközpontban, az Infoparkban dolgozó hozzám hasonló korú anyák közös problémája, hogy nincs a közelben bölcsőde és óvoda. Tér lenne rá, elhatározás kérdése az egész. Szintén valós igény az én helyzetemben lévő nők utazásainak segítése. Norvégiában idén nyáron voltam egy konferencián, ahol a kutatónők férjei/bébiszitterei anyagi támogatást kaptak. Az édesanya nyugodtan előad, mert tudja, hogy a segítő kezében jó helyen van a gyerek. Évente néhány alkalomról lenne szó. Nem hiszem, hogy lenne olyan kutató, aki visszaélne ilyen lehetőséggel. Az ilyen kiadások nem férnek bele a normál kutatási büdzsébe, erre külön forrást kellene létrehozni.