Pénteken volt 25 éve, hogy tőzsdére ment a Richter, a Budapesti Értéktőzsde egyik legpatinásabb részvénye. Az 1994-et követő évekre tehető a tőzsde hőskora, hisz mindössze négy évvel korábban nyílt meg több mint 40 év után az intézmény, és sorra kezdtek érkezni a friss vállalkozások részvényei, illetve a privatizáció során tőzsdére kerülő korábbi nagy állami vállalatok papírjai. Az évforduló alkalmából érdemes visszatekinteni, melyek voltak az elmúlt 20-25 év legjobb befektetései a hazai tőzsdén.
A '90-es években sok részvény forgott a piacon, de az akkoriakból viszonylag kevés maradt meg mostanra: volt, amelyik tönkrement, volt, amelyiket felvásárolta a főtulajdonos és kivonta a tőzsdéről, de cégegyesülésre is volt példa. A mostani négy legnagyobb cég viszont a '90-es években jött a tőzsdére, és közülük három hosszú távon is igen kedvező hozammal örvendeztette meg a befektetőket.

Fotó: MTI/Mónus Márton
A négy közül elsőként a Richtert vezették be: kibocsátási árfolyama 1330 forint volt, de miután a részvényt időközben felaprózták (egy régi részvényért tíz újat adtak), ez a mostani árhoz viszonyítva 133 forintnak felel meg. A jelenlegi 5900 forint körüli árfolyamat figyelembe véve ez 44-szeres nyereség.
Az OTP egy évvel később, 1995-ben érkezett a tőzsdére, a mai részvényhez viszonyítva 120 forinton bocsátották ki, de a belföldi magánszemélyek 10 százalék kedvezménnyel, 108 forinton jutottak hozzá.
A mostani 14 ezer forintos árfolyam ennek 130-szorosa: ilyen elképesztő hozamot már világviszonylatban sem könnyű találni. A bankpapír ma a BÉT legnagyobb kapitalizációjú és egyben forgalmú részvénye: a teljes részvényszekció kereskedésének bő felét adja.
Ugyancsak 1995-ben, év végén jött a Mol, mai értéken 137 forintos kibocsátási áron, ami a mostani 3000 forintos árfolyamot figyelembe véve 22-szeres nyereséget jelent, de érdekességként hozzá kell tenni, hogy tőzsdén kívüli részvényként a Molt már előző évben, kárpótlási jegyért lehetett jegyezni. A kárpótlási jegy árfolyama akkor 600 forint körül volt, egy jegyért egy részvényt adtak, így 600 forint lett a bekerülési ár. A részvényt később nyolcadolták, így ez a mai részvénnyel számolva 75 forint, ezzel viszont már 40-szeres nyereség adódik 25 évre.