Európában egyre fogyatkoznak a jégvilágba dermedt helyek, de még maradt egy pár, ami felfedezésre érdemes. Ilyen Észak-Itáliában, a Piemont régióban négyezer méter körüli magasságban fekvő Gran Paradiso hegy, amely a legmagasabb az országban. Aki meg akarja hódítani, annak korán kell kelnie és aznap legalább tizenkét órás mászással kell számolnia. Maga a csúcstámadás körülbelül nyolc órán át tart.
Lefelé sem könnyebb az út, de talán még érdekesebb a táj. A korai kelés miatt eleve elcsigázott az ember, és már a lábában van ezerháromszáz méter szint, a Mont Blanc-hoz közeli, 4061 méteres csúcs megmászása. Meleg van, tíz fok itt nagy hőségnek számít, csurog rólunk a verejték, a gleccserszemüveg alatt is. Levetkőzni mégsem lehet, mert öt percen belül az erős napsütésben úgy leégnénk, hogy másnap a kisebb mozgás is nehézséget okozna. A szomjúság kínzó, de macera elővenni a hátizsákból az italt, míg a magasságtól az Algopyrin beszedése mellett is szinte mindenkit fejfájás és szédülés gyötör. A kótyagosság miatt óvatosnak kell lenni, az akklimatizáció soha nem lehet tökéletes. Eközben elöl és hátul rángat a biztosítókötél, és a hágóvasra rendületlenül tapad a vizes hó, ami nehézzé teszi a járást. A társakra is figyelni kell, illetve fontos szemmel tartani a szomszéd kötélparti mozgását. Tudjuk: különösen óvatosnak kell lenni, mert a legtöbb baleset a hegyről történő leereszkedés közben történik. Oka többnyire a felelőtlenség, a szabályok be nem tartása és nem valami fatálisan elkerülhetetlen véletlen. Mindazonáltal, ha nem vigyáz, az idegesség könnyen úrrá lesz a túrázón, mert félő, hogy a nyári meleg miatt beszakad alatta a jég, vagy leomlik a kötélparti melletti jégtorony. Ezért a túravezető nemcsak magát hajtja, hanem a társait is.

Inkább küzdelemnek tűnik, mintsem kellemes, kikapcsoló túrának. Miért érdemes mégis odamenni? Mert egy olyan európai nyári jégvilág tárul fel a bátor utazó előtt, amely szépségében a legélénkebb képzeletet is felülmúlja.
A gleccser az északi oldali fekvés miatt hófehér még a viszonylagos melegben is. Egyes helyeken a hólejtőt szűkebb hasadék szakítja meg, a nyomon könnyű átlépni. Alacsonyabban a gleccser szétnyílik: elképzelhetetlenül változatos hasadékok jelennek meg, van, hogy egy, van, hogy több száz méter mélyek. A hasadékokban a jég pompázhat szürke, égszínkék, zöld, fekete, de akár piros színben is. Néha hóhidakon is át kell menni, ami van, hogy csak harminc centiméter széles. Máskor a hó gótikus boltívet képez, alatta pedig számtalan kis patak folyik – az elérhetőkből akár inni is lehet, mivel a vízfolyás kristálytiszta víz. Legfeljebb az ivást később fejfájás követi.