A befektetők tehát mindent vesznek, amit érnek: szabad pénzüket sietnek befektetni, látván a vég nélküli árfolyam-emelkedést. Ezt a szakaszt gyakran követi erősebb korrekció vagy akár hosszabb ideig tartó esés, hisz most minden mozdítható pénzt elköltenek. Így amikor kifogynak, hirtelen senki nem akar a kialakult nagyon magas árakon vásárolni, ugyanakkor a korábban vásárlók megkezdhetik a hatalmas profit realizálását, ami gyors zuhanást idézhet elő.
Mindenesetre ilyen helyzetben nem árt óvatosnak lenni. Akárhogy nézzük is, ekkora emelkedés után mindenképpen időszerű lehet a visszaesés, akár egy kiadósabb is. Ha erre sor kerül, a tapasztalatok szerint nemcsak az Egyesült Államokban indul meg az eladás, hanem a most már ugyancsak történelmi csúcson lévő európai piacokon is, ráadásul a hazai tőzsde, a BÉT is ritkán marad ki az eladási hullámból. Nálunk is igen szép emelkedés zajlott az elmúlt hónapokban, és bár az OTP már visszaesett némileg a csúcshoz viszonyítva, összességében bőséges tere lehet a profitrealizálásnak. A biztonsági öveket mindenesetre érdemes bekötni, és felkészülni az esetleges heves mozgásokra, sőt célszerű lehet részvényeinknél, esetleg részvényalapjainknál realizálni a nyereséget.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!