Egy évtized után először, drasztikusan zuhanni fog a nyersolaj iránti globális kereslet 2020 első negyedévében, miután a Kínából terjedő és elsősorban ott pusztító új koronavírus-járvány visszaveti az ázsiai birodalom gazdasági fejlődését – áll a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) legfrissebb, a járvány kitörése óta először közzétett előrejelzésében. Az IEA úgy véli, az energiahordozó fogyasztása éves szinten napi 435 ezer hordóval csökkenhet, amire legutóbb a 2008-as pénzügyi világválság kirobbanásakor volt példa. Korábban az ügynökség arra számított, hogy a világ olajfogyasztása napi nyolcszázezer hordóval fog nőni az egy évvel ezelőtti kereslethez képest. Ami a teljes idei évet illeti, az IEA napi 365 ezer hordóval, napi 825 ezer hordóra mérsékelte a keresletet. Ez a prognózis alulmúlja még a 2019-ben mutatkozott kereslet szintjét is.
A kór negatív hatását eddig gyakorlatilag minden iparágban jelentették, az olajpiacot azonban különösen mélyen érinti. Tavaly Kína az olaj iránti globális kereslet mintegy háromnegyedét adta, így elképzelhető a visszaesés világméretű keresletet befolyásoló súlyossága. A ChemChina állami kínai olajfinomító bejelentette, hogy napi százezer hordóval csökkenti a finomítandó nyersolaj mennyiségét.
A Reuters brit hírügynökség úgy tudja, hogy országos szinten napi másfél millió hordóval fog csökkenni a finomítási kapacitás Kínában, mivel szakmai források szerint a finomítás veszteséges tevékenységgé vált, ezért inkább csak tárolják a nyersolajat. Az IEA egyébként arra alapozza előrejelzését, hogy szerinte Kína gazdasága 2020 második negyedévében visszatér a normál üzemmódra. A pekingi kormány adataiból kiderül, hogy február első tizenkét napjában Kína napi 7,58 millió hordó olajat importált, holott egy évvel korábban ez a mennyiség még 8,88 millió volt, januárban pedig 9,67 millió.

Fotó: Reuters
Az olaj iránti kereslet világméretű csökkenésére vonatkozó új becslés a Bloomberg amerikai hírügynökség szerint arra utal, hogy jelentős többletkészletek halmozódhatnak fel annak ellenére, hogy az OPEC és partnerei legutóbb termeléscsökkentésben állapodtak meg.