Minden országnak tanulságul szolgálhat a tiszta energiaforrásokra való áttérésben Kalifornia példája, az ott tapasztalható kihívások – véli Szadamori Keiszuke, a Nemzetközi Energiaügynökség energiapiacokért és ellátásbiztonságért felelős igazgatója. A szakember esszéjében felidézte, hogy a világ egyik egyik leggazdagabb állama augusztusban 19 év után először arra kényszerült, hogy korlátozza az áramszolgáltatást – erről lapunk is beszámolt. Igaz, a kimaradás az érintett két nap teljes fogyasztásának mindössze 0,1 százalékát jelentette, de a lakosok számára komoly kihívást jelentett az a másfél óra is, amíg légkondicionálás nélkül kellett kibírniuk a rekordokat döntögető negyvenfokos hőséget.
Ezt a két napot másik két olyan követte, amikor a fogyasztók a szolgáltató kérésére csökkentették az áramfelhasználásukat, csak így, az igények rekordalacsonyan tartásával sikerült megelőzni az áramszünetet.
Három héttel később, szeptember első hetében ismét a fogyasztás visszafogására volt szükség a hálózat stabilan tartása érdekében, ezúttal az erdőtüzek miatt.
Az ilyen események bármely villamosenergia-hálózat esetében a működésének és a felépítésének újragondolását indokolná, de Szadamori Keiszuke úgy véli, hogy Kaliforniában ennél komolyabb a helyzet. Az amerikai állam látványos eredményeket ért el a megújuló, főként nem a vízre alapuló energiaforrások hasznosításának terén, és 2030-ra fel szeretné tornászni hatvan százalékra az arányukat a teljes termelésen belül. Emiatt ami ott történik, azt nemcsak a helyi vezetők, hanem világszerte a jogszabályalkotók és a média is figyeli. Kalifornia kormányzója kötelezettséget vállalt arra, hogy teljeskörűen kivizsgálja az események okait.

Fotó: David McNew / Reuters
Azonban a mélyebb átvilágítás nélkül is tudható, hogy a rendszer instabilitásához
Az igazgatónak nincs kétsége afelől, hogy az áramhálózatok képesek a megújuló alapú forrásokra támaszkodni, és egyre nagyobb részaránnyal kell azokkal kiszolgálni az igényeket. Emellett vitathatatlanul biztosítani kell, hogy az energiaellátó rendszer a kínálati és a keresleti oldalon is megfeleljen a normáknak. De mi az a mix, amivel mindez fenntartható rövid és hosszú távon is? – teszi fel a kérdést Szadamori Keiszuke, aki megjegyezte, hogy az elmúlt hónap eseményei arra világítottak rá, hogy a rugalmasságot nemcsak a kínálati oldalon kell megőrizni, hanem a keresleti oldalon növelni kell.