Szárnyalnak a légitársaságok és az olajvállalatok részvényei

A koronavírus elleni hatékony vakcinákról szóló hírek hatására veszik a járvány sújtotta szektorok részvényeit.

Fellegi Tamás Péter
2020. 11. 24. 7:47
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hétfőn erős emelkedéssel nyitottak az európai tőzsdék az utóbbi napok vakcinahíreinek hatására. A befektetők a járvány által megviselt iparágak részvényeit vették főleg, abból a meggondolásból, hogy

ha megindul a tömeges oltás, a jelentősebb korlátozásokat fel lehet oldani, és fokozatosan újraindulhatnak az utazások, felélénkülhet a turizmus, és általában növekszik a fogyasztás.

A tőzsdeindexek ugyan fél éve szakadatlanul emelkednek, ez azonban jórészt a nagy technológiai cégek részvényeinek volt köszönhető, melyek még profitáltak is a járvány idején megváltozott életmód okozta keresleti módosulásokból. Sok más szektor gyengén teljesített, a válság által különösen erősen sújtott szektorok, mint a légitársaságok részvényei, kifejezetten mélyre estek.

Az árfolyammozgásokban két hete történt először egy, a mostanihoz hasonló fordulat, amikor először bejelentették, hogy a Pfizer gyógyszercég vakcinája kilencvenszázalékos hatékonyságúnak bizonyult a vizsgálatok során. Megindultak felfelé az olajcégek, a bankok és a turizmusból élő vállalatok részvényárai, de a hatás akkor csak pár napig tartott. A befektetők vélhetően óvatosak voltak még, úgy gondolhatták, hogy egy fecske nem csinál tavaszt. Később azonban következett a Moderna bejelentése egy hasonlóan hatékony készítményről, ekkor viszont még mindig nem látszott, mikor jöhet a tömeges oltási program.

Az elmúlt napokban olyan jó hírek érkeztek, amelyek alapján szinte biztosnak tűnik, hogy jövőre a tömeges oltás által megfékezhető lesz a járvány, így a ma meglévő súlyos korlátozások nagy része enyhülhet, majd megszűnhet. Pénteken a Pfizer benyújtotta a kérelmét az amerikai FDA-hoz a vakcina forgalmazására, és abban bíznak, hogy még decemberben meglesz az engedély, és már idén elindul az oltási program, jövőre pedig összesen 1,3 milliárd adag vakcinát fognak gyártani.

Hétfő reggel újabb előrelépés történt: az AstraZeneca jelentette be, hogy vakcinája egy adagolási módszerrel hetven-, egy másikkal viszont kilencvenszázalékos védettséget adott a kísérletek során. Jó eséllyel ebben az esetben is gyors engedélyeztetésre lehet számítani, és mindezek alapján további gyártók is előrukkolhatnak sikeres vakcinákkal, így a tömeges oltásra a korábban gondoltnál hamarább sor kerülhet.

A légi forgalom újraindulására számítanak
Fotó: Dado Ruvic/Reuters

Ha mindez megvalósul, fel lehet oldani a különféle kijárási korlátozásokat, megnyílhatnak az országhatárok, újra indulhat a légi közlekedés, általában a turizmus, és helyreállhat az olaj iránti kereslet. Ennek megfelelően nagyot emelkedtek a légitársaságok papírjai és az olajipari részvények. A nagyobb hagyományos európai légitársaságok részvényei négy-öt százalékkal drágultak, a diszkont légitársaságok közül az EasyJet szárnyalt ilyen mértékben, a Ryanair és a Wizz Air csak egy-két százalékkal erősödtek.

Az olajtársaságok közül a lengyel PKN Orlen teljesített a legjobban öt százalék fölötti drágulással, az európai olajcégek többnyire három százalékkal drágultak, a Mol ugyanakkor az kezdeti emelkedés után enyhe mínuszba fordult, ez azonban nem meglepő annak fényében, hogy az elmúlt hetekben a papír árfolyama 35 százalékkal került feljebb, miután a harmadik negyedéves eredmény alapján kiderült, hogy a hazai olajcég alkalmazkodni tudott a válsághoz.

A Brent olajfajta ára szeptember eleje óta a legmagasabb szintre emelkedett hétfő délelőtt, röviddel tíz óra előtt a hordónkénti ára 1,03 dollár (2,29 százalék) emelkedéssel 46,10 dolláron állt, szeptember 2-a óta először lépte át a 46 dolláros szintet. Ebben az is közrejátszott, hogy ismét feszültté vált a helyzet a Közel-Keleten: az Irán támogatását élvező jemeni síita húszik azt állítják, hogy rakétát lőttek ki a Saudi Aramco szaúd-arábiai olajvállalat egyik létesítményére Dzsiddában – írta az MTI. Szaúd-Arábia, a világ vezető olajexportőre nem erősítette meg a támadás hírét. A húszik a Twitteren minden külföldi vállalatot óva intettek attól, hogy Szaúd-Arábiában folytassa működését, a jemeni felkelők azt ígérték, hogy folytatják a támadásokat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.