A szakértő szerint a következő hónapokban folytatódhat az ipar stabilizálódása, az utolsó negyedévben már éves szinten is növekedést mutathat, részben az egy évvel ezelőtti gyengébb bázis, valamint naptárhatás miatt is. Így a negyedik negyedéves GDP-hez már pozitívan, akár egy százalékponttal járulhat hozzá, számottevően mérsékelve az újabb korlátozások okozta visszaesést.
Suppan Gergely úgy számol, hogy tavaly összességében 5,5–6 százalék körül csökkenhetett az ipari termelés, idén bázishatások és új kapacitások üzembe helyezése miatt azonban érdemi, akár 14–16 százalékos növekedés is várható. Az idén áprilisában az idei alacsony bázis miatt a növekedés bőven meghaladhatja a hatvan százalékot is. Ennek megfelelően idén az ipari termelés markánsan, akár három százalékpontnál nagyobb mértékben járulhat hozzá a GDP növekedéséhez.
Eredményes a bértámogatási program
A magyar ipar nemzetközi versenyképességét és a kormány gazdaságvédelmi és munkahelyvédelmi intézkedéseinek hatásosságát mutatja, ezt bizonyítja, hogy az ipari termelés októberben és novemberben is meghaladta a koronavírus-válság előtti legmagasabb, tavalyi szintet – hangsúlyozta a legfrissebb adatokat értékelve György László. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hozzátette, hogy a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében meghirdetett bértámogatások eredményesen tompították a járvány negatív gazdasági hatásait és a beruházásösztönző támogatások hozzájárulnak ahhoz, hogy 2021-ben „kanyarban előzzünk”, ugyanis több cég is nagy volumenű beruházást tervez Magyarországon.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!